Rendkívülire zsugorodhat az északi jégsapka idén

Az elmúlt hónapokban az arktikus jégtakaró gyakran minden korábbi kiterjedését alulmúlta, és az idei minimum beálltáig még egy hónap hátra van.

Az amerikai Nemzeti Hó és Jég Adat Központ (NSIDC) elemzése
szerint az Északi-sarkon a nyári félévben elkezdődött olvadás igen drasztikus,
június közepe óta gyakran rekord minimumon van a jégtakaró a napi adatok
szerint.

Eddig a 2007-es évben regisztrálták a legkisebb
jég-kiterjedést a térségben (amit 2011 és 2008 követ), 2012-ben azonban gyakran
hetekig bőven ez alatti értékeket mértek a szakemberek. Augusztus 13-án például
483 ezer négyzetkilométerrel kisebb volt a kiterjedés, mint ugyanezen a napon
2007-ben.


Az északi jégtakaró alakulása a nyári félévben 2012-ben (v.kék), 2011-ben (narancs), 2010-ben (h.lila), 2009-ben (s.kék), 2008-ban (s.lila), 2007-ben (szaggatott). A szürket az 1979-2000 közötti átlagot jelöli.

Még kb. egy hónap hátra van a nyári (olvadási) szezonból, az
arktikus jég minimuma szeptember második felében áll be. A jelenlegi tendenciák
alapján pedig jó eséllyel minden korábbinál kisebbre zsugorodhat az
Északi-sarkvidéket borító jégtakaró.

A hóolvadás augusztus
elején hirtelen felgyorsult, ami egy ciklonrendszernek volt köszönhető. A
kelet-szibériai partok felől augusztus 4-én egy alacsony nyomású időjárási
rendszer érte el a Jeges-tengert, amely gyorsan erősödött. Két nappal később
középponti légnyomása már 964 hPa-ig süllyedt, ami rendkívül alacsonynak számít
ebben a térségben. A képződmény napokig a terület felett örvénylett, mielőtt
feloszlott volna. Eleinte meleg szelekkel ostromolta a térséget, amit aztán
lehűlés követett.

Általánosságban
elmondható, hogy a ciklonok (hideg légtömegek, csapadék) a hó- és jégtakaró
előrenyomulását, míg az anticiklonok annak olvadását eredményezik. Most azonban
egy egyedüli viharrendszerről volt szó, és noha nagy területen csökkent a hőmérséklet
a beáramló szibériai légtömeg hatására, a délies szelekkel átszelt területeken erőteljes
melegedés volt tapasztalható. Augusztus 7-9. között naponta mintegy 200 ezer
négyzetkilométerrel zsugorodott a jégtakaró - kétszer olyan gyorsan, mint azt
megelőzően.

forrás: http://nsidc.org/arcticseaicenews/

Hírek, érdekességek

Videók a vasárnapi New York-i esőzésről
Vasárnap New Yorkban minden eddiginél több, mintegy kéthavi csapadék esett. Több helyen derékig állt a víz. Videó.
Elhagyta New Yorkot az Irene viharobjektum
Heves esőzéssel, tomboló szelekkel haladt át az USA északkeleti vidékén a pusztító Irene trópusi vihar. A folyókon megindult árhullám még további bajokat okozhat.
Hőség- és pollenriasztás az országban
A fokozatosan emelkedő hőmérséklet miatt hőségriasztás lép érvénybe pénteken három régióban. Ennek tetejében a pollenkoncentráció is magas a levegőben.
Nyakunkon az ősz
Elsején már megkezdődik a meteorológiai értelemben vett ősz, a szüreti évszak egyelőre azonban barátságos arcát mutatja.