Rekordhoz közeli minimumon az északi jégsapka

Az Északi-sarkot övező jégtakaró, bár kevésbé intenzív olvadást mutatott az idén, mint az elmúlt két évben, a csökkenő tendencia azonban továbbra is fennmaradt. A jégsapka a harmadik legkisebb kiterjedését érte el az idei nyáron.

Az északi-sarki régióban a jégtakaró kiterjedése a múlt héten, szeptember 12-én érte el minimumát. Ekkor 5,1 millió négyzetkilométernyi területet borított jégfelszín. A coloradoi Nemzeti Hó és Jég Adat Központ jelentése szerint jelenleg már növekedni látszik a jég mennyisége, ahogy a sarkvidéken megkezdődött az éves lehűlési periódus.

Az arktikus jégsapka kiterjedése az elmúlt évek nyári időszakában. Feketével az 1979-2000 közötti átlag, szaggatottal a 2007-es, sötétkékkel a 2008-as, világoskékkel az idei állapot.

Az arktikus jégsapkák kiterjedését 1979 óta követik nyomon műholdas mérések segítségével. Az idei évben mért szint 20 százalékkal maradt alatta a 30 éves átlagos nyári minimális jégborítottságnak, és 24 százalékkal volt kisebb, mint az 1979 és 2000 közötti átlagérték.

A jégtakaró kitejedése 2009. szeptember 12-én (fehér). Rózsaszín vonallal az erre a napra vonatkozó átlagos méret 1979 és 2000 között. A kereszt a földrajzi Északi-sarkot jelöli.

Az idei nyár folyamán a tengeri jég közel kétharmadával csökkent a márciusi maximumhoz képest. Összehasonlításképpen, az 1980-as és 1990-es években a nyári minimum átlagosan körülbelül a fele volt a téli értékeknek. A legnagyobb csökkenést 2007 szeptemberében mérték, 2008-ban már valamivel kisebb csökkenést tapasztaltak, míg az idei minimum sorban a harmadik volt. A kutatók azonban nem gondolják úgy, hogy ez az enyhe növekvő tendencia az elkövetkező években megmarad.

Az arktikus jégsapkák fontos szerepet játszanak a földfelszíni hőmérséklet szabályozásában, hiszen nagy albedójuk révén a napsugarak többségét visszaverik a világűr felé, ezáltal érvényesítve hűtő hatásukat. A jégtakaró olvadásával azonban egyre nagyobb, sötétebb óceáni felület kerül felszínre, amely több napsugárzást nyel el, és így erősíti a globális felmelegedést.

Hírek, érdekességek

Videó! Intenzíven havazott Dél-Somogyban!
Egy kettősfront okozott havazást február 6-án és 7-én Dél-Magyarországon, rengeteg hó hullott a térségben. Hófúvás is nehezítette a közlekedést, helyenként komoly fennakadások is voltak. Olvasói videónkon a havazás intenzitása jól kivehető.
Elázik a Télapó
December 6-án menetrendszerűen megérkezik a Télapó a magyar gyerekekhez is. A hagyomány szerint szánnal szokott közlekedni,de az idén sajnos ez nem fog neki összejönni...
Ezen a héten is ciklon sújt le ránk
Ez a hét sem telik el nagy mennyiségű, vegyes halmazállapotú csapadékot hozó mediterrán ciklon és vele járó, több napig tartó kettősfronti hatás nélkül – élettanilag ismét rendkívül megterhelő napok jönnek.
"Jégkatasztrófa" a tél első napján
Friss! December 3., szerda reggel: A hétfőihez hasonló, életveszélyes közlekedési helyzetet okozó ónos eső kedden már nem volt, és a mai napon sem várható. Pest megyében és az Északi-középhegységben azonban még most is többfelé járhatatlanok az utak. Az ország északi felén ónos esővel, rendkívüli időjárással kezdődött a meteorológiai tél. A Budai-hegységben, a Pilisben és a Mátrában kritikussá vált a helyzet, megbénult a közlekedés.