A kutatás során megvizsgálták a pocoknyulak elterjedését az elmúlt 110 évre visszamenően, és a regionális klímaadatokat is feldolgozták. Az eredmények szerint az amerikai pocoknyúl egyre gyorsabban szorul ki az Amerika nyugati felén húzódó hegyvidéki területektől, és a fajpusztulás az utóbbi 10-11 évben közel ötszörösére gyorsult. A kihalási epizódok főként azokon a területeken játszottak le, ahol a kevesebb csapadék mellett szélsőséges hőmérsékleti értékeket tapasztaltak.
Az amerikai pocoknyúl egy apró termetű rágcsáló, a házinyúl rokona, amely elsősorban az Észak-Amerika nyugati területein fellelhető sziklás hegyvidékeken és lávafolyásokon él 2500-4000 méteres magasságban. Sűrű, selymes bundája révén jól alkalmazkodott a hideg éghajlathoz, és rendkívül érzékeny a klímában bekövetkező változásokra (25 fok felett már nem él meg). Noha egyes fajok melegebb viszonyok mellett és kisebb magasságokban is előfordulnak, az emelkedő hőmérsékletek tömeges pusztulásukhoz vezethet, amennyiben nem találnak búvóhelyet. A melegebb klíma ugyanis megnöveli a betegségekre való hajlamot, a hőstresszt és könnyebb célpontjává válnak a ragadozóknak is.
A kutatók azt figyelték meg, hogy a pocoknyúl-populációk az elmúlt mintegy 10 év során egyre nagyobb számban vándoroltak nagyobb magasságokba. Míg a 20. századot tekintve 10 évente mintegy 13 méteres elmozdulást volt megfigyelhető, a 21. században eddig már közel 150 méterrel helyezték magasabbra életterüket. Ráadásul a kihalás is felgyorsult: míg a 20. század során átlagosan 11 évente tűntek el egész populációk, 1999 óta ez már alig 2 évente megtörténik.
A kutatókat ez azonban nem lepte meg, hiszen azokon a területeken, ahonnan eltűntek a pocoknyulak, szélsőségessé vált az éghajlat. A nyári időszakban átlagosan 4,5 fokkal volt melegebb, mint ahol az egyedek fennmaradtak, ugyanakkor a tél folyamán gyakran süllyedt -20 fok alá a hőmérséklet, miután eltűnt a hőszigetelőként működő hótakaró. Ezeken a területeken ugyanis a csapadék is jelentősen lecsökkent, kb. csak feleannyi csapadékos napot regisztráltak.
Számos állatfajjal ellentétben a pocoknyulak túlélésének egyedüli gátja az éghajlat lehet, rájuk ugyanis nem vadásznak, és az életterüket sem korlátozza közvetlenül az emberi tevékenység (pl. erdőirtások révén). Így ők jó indikátorai lehetnek annak, hogy az éghajlat változásai hogyan befolyásolják bolygónk vadvilágát. Eltűnésük pedig hatással lehet a velük táplálkozó madarakra és emlősökre is.