Pillantás a távoli kozmoszba

Csillagászok a napokban megpillantották a legősibb szupernóva robbanást. Ehhez 13 milliárd évvel utaztak vissza a múltba.

Csillagászok felfedezték a kozmosz legősibb és a bolygónktól legtávolabb eső eseményt: egy kihunyóban lévő csillag szétrobbanását, amely 13 milliárd évvel ezelőtt következett be, nem sokkal az univerzum megszületését követően. A tudósok abban bíznak, hogy ez a felfedezés segít majd jobban megérteni a világűr keletkezését és fejlődését.

A csillagászok elmondása szerint a haldokló csillagot elhagyó nagy energiájú gamma- és röntgensugárzás mintegy 630 millió évvel a Nagy Bummot követően lépett fel. A Nagy Bumm során keletkezett világegyetemünk közel 14 milliárd évvel ezelőtt.

A felfedezésnek köszönhetően a tudósok úgy vélik, hogy az ősrobbanást követő sötét időszak, azaz az a korszak, amelyben az első csillagok még nem születtek meg és nem töltötték be fényükkel a kozmoszt, sokkal hamarabb véget ért, mint azt korábban gondolták. Az eddigi ismeretek alapján ugyanis úgy vélték, az első szupernóva robbanás 200 millió évvel az ősrobbanást követően történt, és egy, a Földhöz sokkal közelebb elhelyezkedő csillagról lehetett szó.

Most azonban lehetőség nyílik arra, hogy a Hubble űrteleszkópot a szupernóva robbanás által meghatározott helyre irányítva további nyomok után kutassanak az ősi univerzum vonatkozásában. A csillagászok úgy vélik, hogy egy apró galaxisra bukkannak majd, arra a galaxisra, amely ennek az első csillagnak adott otthont.

Hírek, érdekességek

10 fokos különbség az országban
Pénteken nyugat felől egy gyenge hidegfront érte el hazánkat. Az ország nyugati és keleti része között 10 fokos hőmérséklet különbség alakult ki.
Kezdődik a strandszezon
Az elmúlt napok kedvező időjárásának, a sok napsütésnek és meleg időnek köszönhetően a meteorológiai nyár kezdetére, június 1-jére már Európa-szerte kellemes, meleg vízhőmérsékletekkel találkozhatunk.
Gyorsabban olvadnak a svájci gleccserek
Felgyorsult a svájci gleccserek olvadása – áll egy frissen publikált tanulmányban.
Több mint ezer kémfotó az északi-sarki jégtakaróról
Az Egyesült Államok több mint 1000 hírszerzési fotót tett közzé a nyári északi-sarki jégtakaróról, így segítve a klímaváltozást kutatókat.