Orvosmeteorológia – megerősödő szél miatt fájhat a fejünk

Pénteken ismét melegfronti hatás okozhat panaszokat, szombaton kettős fronthatás lesz jellemző. Az enyhülés a vírusoknak is kedvez.

A napokig eltartó melegfronti hatások következtében fáradékonyság, koncentrációs nehézségek jelentkezhetnek, csökken a munkabíró képesség, tompulhatnak a reflexek. A megnövekvő reakcióidő miatt fokozott óvatossággal közlekedjünk az utakon, főképp, hogy egyúttal csapadékos időre készülhetünk, így napközben vizesek, csúszósak, hajnalban pedig még többfelé jegesek lesznek az utak. Mindez már erős széllel is párosul, a széllökések tovább csökkenthetik a jármű menetstabilitását. A szeles időben egyúttal fejfájás, szédülés is jelentkezhet az arra érzékenyeknél.

Napközben már elég lehet egy vékonyabb téli kabát, ugyanakkor reggel és este még vastag öltözékre van szükség. A csapadékosabbra, szelesre forduló időben a légszennyezettség jelentős csökkenésre lehet számítani.

Melegszik időjárásunk, az enyhülés pedig leginkább a keleti országrészben lesz érezhető, ahol pénteken már 10 fok közelében alakul a csúcshőmérséklet. A magasabb hőmérsékletek és a nedvesebb levegő kedvez a vírusok és baktériumok szaporodásának és elterjedésének, ezért növekedhetnek a felső légúti megbetegedések. Fogyasszunk vitaminban és ásványi anyagban gazdag élelmiszereket, zöldségeket, gyümölcsöket, hogy segítsük szervezetünk immunrendszerét, illetve, hogy leküzdjük az erősödő bágyadtságérzetet.

Szombaton a nap második felétől már hidegfronti hatást tapasztalhatunk, az esőt lassan havazás váltja fel a nyugati megyékben, ahol néhány fokkal hidegebbre számíthatunk. A közlekedési feltételek nem lesznek ideálisak, a havazás miatt a látási viszonyok is romlanak majd.

Hírek, érdekességek

Medvehagyma-gyűjtés és pálinkafesztivál is lesz a hétvégén
Hétvégére javul az idő, érdemes kihasználni az alkalmat, hogy túrázzunk egyet. Aki a Bakonyba látogat, medvehagymát is szedhet, de országszerte több gasztronómiai program közül lehet választani.
Erdőtüzekkel ért véget a húsvét Németországban
Több mint két hónapja alig hullik csapadék a kontinens középső és nyugati tájain. Németországban húsvét másnapján bozóttüzek akadályozták az ünnepségeket.
Szerdán a legmelegebbet Afrikában mérték 46 fok feletti perzselő hőséggel, miközben az Antarktiszon -65 fok alatt marad a csúcsérték. Kontinensünkön kevéssel 30 fok fölött alakult a maximum.
Húsvétkor tombolt a tél a Hudson-öböl partjainál
Bár lassan már belépünk a május hónapba, Kanadában a Hudson-öböl partján élők nem az enyhe tavaszt tapasztalták meg húsvétkor.