Obama csökkentené az autók károsanyag-kibocsátását

Barack Obama eddig nem látott lelkesedéssel és elhívatottsággal látott neki tennivalóihoz a klímaváltozás terén. A napokban újabb szigorú lépéseket jelentettek be a gépjárművek károsanyag-kibocsátásának mérséklésével kapcsolatban.

Barack Obama és a demokrata képviselők új szabályozást dolgoztak ki a gépjárművek károsanyag-kibocsátásának csökkentésére. Az új szabályozással azt szeretnék elérni, hogy az autógyárak olyan autókat tervezzenek, amelyeknek a jelenlegieknél jóval alacsonyabb az üzemanyag-fogyasztásuk.

Az új előírások szerint 2016-ig az autók átlagos üzemanyag-fogyasztása a jelenlegi 25 mérföld/gallon helyett el kell, hogy érje a 35,5 mérföld/gallont, tehát 1 liter üzemanyaggal 15,44 kilométert kell, hogy megtegyenek. Így az autók átlagfogyasztása 8,7 literről, 6,7 literre csökken majd.

Ezzel a lépéssel 2016-ig 1.8 milliárd hordó olajat tudnak majd megspórolni és az üvegházhatású gázkibocsátást 900 millió tonnával csökkentik, ugyanezt az eredményt érnék el, ha évente 57 millióval kevesebb autó közlekedne az utakon.

A 2012 után piacra kerülő autók az új elvárások miatt várhatóan sokkal drágábbak lesznek, de az autósokat kárpótolni fogja, hogy kevesebbet kell majd üzemanyagra költeniük. Egy egyszerű autós, autója egész élettartama alatt körülbelül 2,800 dollárt tud majd spórolni azzal, hogy csökken a gépkocsik üzemanyag-fogyasztása.

Kalifornia állam külön örül az új szabályozásnak, hiszen az államban már régebb óta küzdenek az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentéséért. Az állam már korábban is élni kívánt azzal a jogával, hogy szigorítsa a szövetségi előírásokat, és 2016-ra 30 százalékkal csökkentse az autók károsanyag-kibocsátását, ám a Bush-kormányzat ezeket a törekvéséket még nem támogatta. Az új szabályozás azonban várhatóan már az egész országra vonatkozik majd.

A Környezetvédelmi Ügynökségnek és a közlekedési minisztériumnak is jóvá kell hagynia az új szabályozást, ami ha megtörténik, az új törvény 2012-től életbe is lép.

Hírek, érdekességek

Északkelet-Olaszország belefulladt a hóba – képriport
Amíg Európa nagy részén szokatlanul enyhe az idő karácsony környékén, és hazánkban sem volt sehol fehér az ünnep, addig Észak-Olaszország egyes tájain alig két nap alatt több mint 2 méter hó esett! Képes beszámolónk.
Szombaton lesz a Föld-Hold rendszer napközelben
Mint minden évben, így idén is január 4-én, azaz most szombaton lesz a Föld-Hold rendszer a legközelebb a Naphoz.
Nem mindenhol van szürkeség
Érdemes jól megnézni ágfalvi kameránk felvételét, ugyanis a napok óta tartó fényhiányos időszakban kisütött a nap. Országszerte szürke időnk van és ez így lesz a következő napokban is.
Napfelkelte a ködfelhő fölött
Az ICI Meteorológia Nagy-hideg hegyi kamerájának bámulatos videója a mai napfelkeltéről.