Nyakunkon az ősz

Elsején már megkezdődik a meteorológiai értelemben vett ősz, a szüreti évszak egyelőre azonban barátságos arcát mutatja.

Noha szeptember elsején, csütörtökön már beköszönt a meteorológiai ősz (a csillagászati ősz pedig szeptember 23-án, a napéjegyenlőség idején kezdődik), az időjárás egyelőre szerencsére nem alkalmazkodik ehhez, kitart az ilyenkor megszokottnál melegebb idő, és a jövő hét elejéig általában sok lesz a napsütés. Csütörtökön és főként pénteken azonban felhősebb idő ígérkezik, ekkor egy hidegfront hatására több helyen fordulhat elő záporeső, zivatar is. Jelentős lehűlés ennek ellenére ekkor sem várható, a csúcshőmérséklet többnyire 24, 30 fok között alakul a napokban, ami 3-5 fokkal haladja meg az évszakos átlagot.

Nagy tavaink jelenleg 22, 25 fokosak, így még érdemes kihasználni ezt az időszakot a strandolásra, noha a pénteki front egy-két fokkal lehűti majd a vizeket.

A jelenlegi számítások szerint markánsabb fronthatások a jövő hét elejétől érvényesülnek. Hétfőn élénk délies szél szállít meleg, de nedvesebb levegőt a Kárpát-medencébe, majd kedden napközben egy hidegfront éri el a Dunántúlt megerősödő északnyugati széllel, záporokkal, zivatarokkal, és a szerda is szelesnek, csapadékosnak ígérkezik. A front mögött több fokkal visszaesik a hőmérséklet. Itt azonban már rendkívül nagy a bizonytalanság. Mindenesetre egyelőre úgy tűnik, szeptember első napjaiban marad a barátságos időjárás, de kedd, szerda magasságában már ízelítőt kaphatunk az őszből.

Hírek, érdekességek

Szeptember első hétvégéjére is jutott melegrekord
Szeptember 4-én, vasárnap közel 70 éves melegrekord dőlt meg a fővárosban, ugyanis a száraz, meleg levegőben 32,7 fokig emelkedett a hőmérséklet.
New Yorkot is elérheti az Irene hurrikán
A rövidesen négyes erősségűvé fejlődő Irene hurrikán a hétvégén előbb Észak-Karolinában, majd New Englandben érhet partot. Eközben pedig vészesen megközelítheti New York metropoliszát is.
Harminc fokos volt a tenger a török partoknál
A rendkívül forró augusztusi napoknak köszönhetően Törökország déli partvidékén helyenként 30 fokra melegedett a tenger felszíne. A héten érkező gyenge hidegfront egy kicsit élvezhetőbbé teszi majd a vizet.
Nehezen autóztak a trópusi vihar maradványában
Egy trópusi vihar maradványa okozott hétfőn áradásokat az Egyesült Államokban. A rendkívüli esőzés a folyóktól távol is fennakadásokat okozott a közlekedésben.