Milyen hosszú lesz még az idei tél?

Gyertyaszentelő napját a népszokás tavaszkezdő napként is emlegeti. Az e naphoz kötődő időjóslással foglalkozó hiedelmek közül a legismertebb a medvéhez fűződik.

A néphagyomány szerint „Gyertyaszentelő napján inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy süssön a nap". Ha ugyanis február másodikán szép az idő, akkor még 40 napig elhúzódhat a téli zimankó. Ez az alapja az európai kultúrában elterjedt, a barnamedvéhez fűződő hiedelemnek is, miszerint ha a téli álmából ezen a napon felébred a medve és barlangjából kilépve megpillantja árnyékát, azaz napos az idő, akkor még hosszú, kemény télre számíthatunk, ezért visszavackolja magát. Ha azonban odakint fagyot talál, tudja, hogy hamarosan beköszönt a tavasz.

Az időjóslás eme hagyománya bolygónk másik felén is él: az Egyesült Államokban a mormotát tartják a tél hosszának megmondójának. Talán a leghíresebb „állati" időjós a Pennsylvaniában élő Phil, az erdei mormota, akitől minden év február második napján „megkérdezik", még meddig tart a tél. (Civilizációnk történetében egyébként a medvén és mormotán kívül számos állatfaj lett felruházva időjós képességekkel, így például a borz, a pacsirta vagy a sündisznó.)

Nálunk ma alapvetően folytatódik a borús, párás, ködös téli idő, ami annak köszönhető, hogy a markáns időjárási frontok napok óta elkerülik térségünket, ezért a Kárpát-medencében megrekedt a nyirkos, hideg levegő, ez pedig tartós köd, illetve ködfelhőzet képződését eredményezte. Ez az ún. hideg légpárna helyzet, ami térségünk egyik éghajlati jellemzője a téli időszakban.

A nyugati országrészben ugyanakkor már javulásra lehet számítani, itt a megélénkülő északias szél fel-felszakítja a felhőzetet. A néhány órás napsütés hatására a Dunántúl északi felén kevéssel fagypont fölé melegszik a levegő, míg keleten, északkeleten továbbra is csupán -6, -5 fok körül tetőzik a hőmérséklet.

A folytatásban további javulás várható, egyre nagyobb területen szakadozik fel a felhőzet, és enyhülés is kezdődik. A hétvégén már országszerte fagypont fölött alakul a csúcsérték, és több-kevesebb napsütés mindenhol várható. A jelenlegi számítások szerint jelentős lehűlés és nagyobb csapadék az elkövetkező 2 hétben nem valószínű, a modellfutások tehát az sejtetik, hogy lassan készülhetünk a tavasz beköszöntére. Erre enged következtetni a néphiedelem is, hiszen az ország nagy részén a medve ma nem látja meg árnyékát és fagyos marad az idő.

Hírek, érdekességek

Többfelé volt jégeső szombaton
Szombat délután az ország nagy részén gomolyfelhők tornyosultak, sokfelé alakult ki záporeső, zivatar. Helyenként felhőszakadás, jégeső is előfordult.
50 év legsúlyosabb aszálya sújtja Kubát
Már két éve tart az aszályos időszak Kubában, a víztározók közel állnak a teljes kimerüléshez. Havannában családok tízezrei csak lajtos kocsikból jutnak vízhez.
Kiadós eső áztatja a Közel-Keletet
A Közel-Kelet nyugati részén szombattól keddig jelentős eső hullott, helyenként az átlagos áprilisi csapadékösszeg duplája esett le három nap alatt.
Heves esőkben ázik Marokkó
Péntek óta igen heves esők áztatják Marokkó nyugati partvidékét. Helyenként a szokásos éves csapadékösszeg fele lehullott néhány nap alatt.