Megsínylik a klímaváltozást a sarkvidéki madarak is

Kanadai kutatók vizsgálták a globális felmelegedés sarkvidéki madarakra gyakorolt hatásait.

A kanadai sarkvidék éghajlatának melegedése és nedvesebbé válása komoly gondokat fog okozni a térségben fészkelő sarkvidéki madarak számára, állítja az a kanadai kutatócsoport, amely 7 ezer napot töltött a madarak megfigyelésével.

A sarkvidéki éghajlatú területeken egyetlen hónapban sem emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet és a hideg levegő miatt a csapadék is nagyon kevés.

A sarkvidéki madarak egyedül álló módon alkalmazkodtak ehhez a hideg, száraz időjáráshoz. A hőmérséklet emelkedésével több vihar alakulhat ki a térségben, gyakoribbá válnak a ködös napok, eső, fagyott eső, havazás is többször fordul majd elő és az erős szél sem számít majd ritkaságnak.

Az éghajlat megváltozása, Mark Mallory biológus szerint együtt jár majd a madarak pusztulásával. Ennek az az oka, hogy a fészkelő hely közelében tömegesen élő madarak a ködös időben a rossz látási feltételek miatt gyakrabban ütköznek majd egymásnak vagy a sziklafalnak. Így vagy a tengerbe esnek és megfulladnak, vagy medvék táplálékaként végzik. A halandóságot növeli a hőstressz és a melegedő éghajlat miatt a térségben megjelenő szúnyogok által okozott vérveszteség.

A biológus megállapításait kutatásaira alapozza, amelyeket az északi sirályhojszákkal végzett. Az északi sirályhojszák életét figyelve a ködös napok az egész madárkolónia életét megnehezítik. Ködös idő után mindig sok madarat találtak a jégtáblákon élve, de törött szárnnyal. Ezek a madarak rendkívül ügyesen repülnek, de ha a látástávolság egy-két méterrel lecsökken az már komoly gondokat okoz, és a madarak gyakran egymásnak repülnek.

A sirályhojszák szárnyfesztávolsága elérheti a 100-117 centimétert is.

Hírek, érdekességek

Napokig tartó kettősfronti hatás terhel
A szívbetegek, az érrendszeri betegségekkel élők és a fejfájósok kellemetlen hét elé néznek: tartós kettősfronti hatással folytatódik az eddig is kimondottan enyhe január. Olvassa el, mire számíthat!
Zivatarokkal tarkított, lelassult hidegfront vonult át
2015. május 9-én, szombat este egy hidegfront érte el hazánk térségét. Már délután, a front előtt többfelé kipattantak zivatarok. Vasárnap az ország keleti harmadában még a lelassult front határozza meg időjárásunkat, a nap második felében sokfelé számíthatunk felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra.
Vajon hoznak-e lehűlést a fagyosszentek?
Idén úgy látszik, beigazolódik a májusi népi regula, a hétvégi lehűlés egybeesik a fagyosszentek időszakával.
Ónos esővel indul az új év!
Alig kezdődött el a 2015-ös év, máris itt az első nagyon veszélyes időjárási helyzet: a 2-án, péntek este érkező hidegfront csapadéksávja a Dunától keletre és délen többfelé okozhat ónos csapadékot. Rendkívül veszélyes ilyenkor közlekedni, ha tehetik, maradjanak otthon!