Mediterrán ciklon okoz többnapos havazást

Egy mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, ami nedves levegőt szállít térségünkbe, sokfelé okozva tartós havazást. A ciklon csak szerda este távozik a Kárpát-medencéből.

A délelőtt folyamán a ciklon melegfrontja mentén egyre
többfelé kezdődött havazás dél, délnyugat felől, a csapadékzóna déltájt már
súrolta a főváros térségét. A délután folyamán egyre nagyobb területre terjed
ki a csapadékhullás, az északkeleti megyéket este éri el a csapadékzóna. Kedden
váltakozó intenzitású, ismétlődő jellegű havazásra lehet számítani az ország
döntő részén, és a csapadék csak szerda hajnalban kezd el szűnni délnyugat
felől. A keleti, délkeleti tájakon havas esőre, esőre, kedd reggel átmeneti
ónos esőre is lehet számítani.

A tél remélhetőleg utolsó "hóciklonából" nagy területen összegyűlhet 10
centi körüli, nagyobb eséllyel délnyugaton 15-20 centit meghaladó hómennyiség. A többfelé megélénkülő,
elsősorban az ország északkeleti harmadán és a Nyugat-Dunántúlon erős
lökésekkel kísért északias szél pedig komolyabb hófúvásokat is okozhat.

Csütörtöktől már egy újabb mediterrán ciklon áramlási
rendszerébe kerülünk, ám ez végre enyhébb levegőt szállít a Kárpát-medencébe, és
a hétvégére jelentős enyhülés látszódik. A csapadékos időszaknak azonban nem
lesz vége, többször és többfelé ígérkezik eső, zápor, de a zivatarok is újból
megjelenhetnek.

kép: Az ICI Interaktív Meteorológia őcsényi állomásának webkameraképe

Az ICI Interaktív Meteorológia őcsényi állomásának webkameraképe

Hírek, érdekességek

Bőséges csapadék várható a napokban
Mediterrán ciklonok kiadós csapadékot hoznak a Kárpát-medencébe, a Nap jó időre eltűnik a felhők mögött. Kezdetben havazás, majd a jelentős enyhülés hatására eső várható.
Az elkövetkező napokban az Alföldön már általában 10 fok fölé melegszik a levegő, míg a nyugati országrészben az enyhülés lassabban zajlik, és jellemzően mintegy 10 fokos kontraszt alakul ki az országban.
Trópusi ciklon az Indiai-óceánon
Az Indiai-óceánon kialakult Gino nevű trópusi ciklon hatalmas esőzéseket okozott Mauritius szigetén.
A mediterrán ciklonok nemcsak a Kárpát-medencébe hoztak kiadós csapadékot, de Európa déli felét is heves esőkkel áztatták. Athén és Catania városaiban hömpölygött az ár. Közben az Etna is kitört.