Meddig lesz még ilyen meleg?!

Szerdán, augusztus 5-én kezdődött 2015 negyedik hőhulláma, amit sokan nagyon nehezen, és egyre nehezebben viselnek. Felmerül a kérdés: meddig tart még ez a nagy meleg?

Augusztus első napjaiban kezdődött az idei negyedik hőhullám, ami egyben remélhetőleg az utolsó is lesz ezen a nyáron. A júliusi forróságban több helyen is 39 fokig melegedett a levegő, most szerencsére ennél pár fokkal mérsékeltebb hőség terhel. A délutáni országos 33, 35 fok azért így is tikkasztó, különösen azok számára, akik nem tudnak hűvös, árnyékos helyre húzódni. A sok folyadék fogyasztása mindenkinek fontos, és a dinnye is jó választás - Kóstolja meg a hűsítő dinnyeturmixot!

A GFS modell úgynevezett ensemble (együttes) futtatásának eredménye Budapestre: a felső görbeseregen jól látszik, hogy egész héten nem csak a talajon, de a magasban is az átlagosnál több fokkal melegebb lesz. Az alsó görbesereg pedig azt mutatja, hogy a következő napokban a főváros térségében nem várható jelentős mennyiségű csapadék.  (Forrás: wetterzentrale.de)

Augusztusban ugyan már egy órával rövidebb a nappal mint az júliusban volt, és a napmagasság is a május véginek felel meg, de még így is gyakran sújtja hőhullám a Kárpát-medencét ebben a hónapban. A strandolni vágyók és a nyaralók örülnek a napos, száraz melegnek, azonban a tartós hőség sok egészségügyi kockázatot rejt magában.

A szívbetegek és az idősek, valamint a krónikus betegséggel küzdők vannak a legnagyobb veszélyben, de szinte mindenkit megvisel a több mint egy hétig tartó forróság. Ráadásul magas a napszúrás és a hőguta veszélye is, az erős UV-sugárzás miatt a leégés veszélye is fennáll. 

Hasznos, akár életmentő tanácsokat tartalmazó korábbi cikkünkért kattintson ide!

Meddig tart még az igaz "nyaralóidő", és meddig kell még kibírni a kánikulát? Ki ezért, ki azért, de a legtöbben tudni szeretnék: mikor lesz vége a hőhullámnak?

Jelenleg az előrejelzések egy hétig mondhatóan megbízhatónak. Ennek tükrében még nem látszik a forróság vége, azaz a jövő hét péntekig minden valószínűség szerint marad az országos 32, 35 fok. Keddtől azonban megnő a záporok, zivatarok kialakulásának esélye, amik fülledtséget is okoznak a nagy meleg mellé.

Naponta többször frissülő előrejelzésünket ide kattintva találja!

Iratkozzon fel ingyenes napi hírlevelünkre, és tudja meg első kézből, mi vár Önre, hogy időben felkészülhessen az Önt érintő, időjárás okozta hatásokról!

 

Friss humánmeteorológiai információkért és előrejelzésért, valamint további tanácsokért ajánlott felkeresni a www.meteoklinika.hu weboldalt, ahol az időjárás emberi szervezetre gyakorolt hatásáról bővebben is tájékozódhat.

Hírek, érdekességek

Három kettősfront hat nap alatt
November 13-tól kezdve 6 nap alatt három kettősfront is érkezik, ráadásul egyre nagyobb csapadékot okoznak. A jelenlegi előrejelzések szerint november 18-án országos eső várható. Olvassa el cikkünket és tudjon meg többet a kettősfrontokról, valamint azok élettani hatásairól!
Rendkívül csapadékos volt a július
Az idei július az átlagosnál jóval csapadékosabb volt. Az ICI Interaktív Meteorológia mérései szerint országos területi átlagban közel kétszer, helyenként pedig több mint háromszor annyi eső esett, mint amennyi ilyenkor szokott.
Tavasz ilyenkor, novemberben?!
Ugyan csak képletesen, de a címben feltett kérdésre a válasz: igen! November elején ugyanis az átlagosnál több – 5-én, szerdán akár 10! – fokkal enyhébb idő várható hazánkban, és a hét második felében fölénk húzódó frontzóna sem hoz jelentős lehűlést. Ez a szokatlan idő természetesen szervezetünkre is hatással van, a következő napokban elsősorban fáradékonyságra és fejfájásra panaszkodhatunk. Cikkünkből az is kiderül, hogyan enyhíthetjük ezeket a hatásokat.
Hogyan ért véget a nyár negyedik hőhulláma?
Az augusztus 5-én kezdődő, augusztus 16-áig tartó hőhullám volt a negyedik és egyben a leghosszabb is a 2015-ös év nyarán. Egy nyugat felől érkező hidegfrontnak köszönhetőn augusztus 17-étől kezdve már 30 fok alatt várhatóak a csúcshőmérsékletek. A front előtt egy zivatarlánc is kialakult.