Már látszódik a hideghullám vége

Mindenki az igazi tavaszt várja, de az elkövetkező napokban ehelyett havazást kapunk. A húsvéti hétvégére azonban úgy tűnik, enyhül az idő.

A naptár szerint már három hete tart a meteorológiai tavasz, és március első felében bőven volt is részünk kellemesen enyhe időben. Március 8-án például a 20, 21 fokot is elérte a hőmérséklet, ami most azonban igencsak távolinak tűnik. A hónap második felében már inkább az átlagosnál hidegebb idő volt jellemző, az elmúlt bő egy hétben két komolyabb hidegbetörés is elérte a Kárpát-medencét. Jó hír azonban, hogy már látszódik a hideghullám vége.

A jövő hét közepéig jóval az évszakos átlag alatt marad a hőmérséklet, gyakran 10 fokkal lesz hidegebb az ilyenkor megszokottnál, ráadásul több alkalommal és nagy területen havazhat is. Vasárnap a nyugati és déli határszélen várható havazás, míg hétfőn, kedden és szerdán sokfelé ígérkezik tartósabb havazás, de keleten kezdetben havas esőre, esőre lehet számítani. Amellett, hogy a nap jó időre megint eltűnik, a komfortérzetet tovább rontja a hét elején gyakran erős északias szél is.

Noha nem szabad elfelejteni, hogy az idő előrehaladtával az előrejelzések bizonytalansága jelentősen nő, különösen a mostanihoz hasonló frontos időszakban, a jelen számítások szerint csütörtök-péntektől fokozatos, tartósabb enyhülés látszódik. A húsvéti hétvégén a hőmérséklet csúcsértéke már ismét elérheti, meghaladhatja a 10 fokot, csapadékra azonban ekkor is gyakran van kilátás. Az április pedig szeszélyességéről ismert.

Hírek, érdekességek

80 centi hó hullott a Föld legszárazabb helyén
Az Atacama-sivatag a Föld egyik legszárazabb pontja. A napokban azonban két évtizede nem látott havazást tapasztaltak a térségben, helyenként 80 centi hó hullott.
Ítéletidő vár Sanghajra a hétvégén
Az előrejelzések szerint továbbra is egyenesen Sanghaj felé tart a Muifa tájfun, vasárnap lesz az ítéletidő. A Karib-térségben viszont a nagy esőzés után átmenetileg szétesett az Emily trópusi vihar.
Többfelé havazott az Alpokban
A hétvégén Közép-Európában szokatlanul hideg idő uralkodott, az Alpokban többfelé hó is esett. A hóhatár 2000 méter alá csökkent.
Heves zivatarok alakultak ki az Alföldön péntek este
A délkeleti országrészt péntek este érték el az első heves zivatargócok. Később volt keleten több felhőszakadás, és reggelig újabb kialakulhat.