Karácsonyi viharciklon csap le a britekre

Alig néhány héttel ezelőtt orkán erejű vihar tombolt Észak- és Nyugat-Európában, szenteste környékén pedig ugyanilyen ítéletidő érheti el a Brit-szigeteket.

Egy rendkívül erős ciklon kezdett kialakulni az Atlanti-óceán északi részén, ami legerősebb állapotát várhatóan december 24-én éri majd el. Ekkor a középpontja Írország partjainak közelében lesz, a benne lévő légnyomás pedig az előrejelzések szerint 930 hPa alá is süllyedhet! Ez rendkívül alacsonynak számít, és mivel a szélsebességek a légnyomás-különbségekkel vannak összefüggésben, így a ciklonban viharos, sőt, orkán erejű széllökésekre számítanak a szakemberek. Többfelé 150 km/óra feletti széllökésekkel számolnak, az Ír-sziget partjai lesznek a legnagyobb veszélyben. Közben rendkívül sok eső is várható (2 nap alatt akár félhavi, 60-70 mm-nyi mennyiség is leeshet), ami rövid idő alatt szokatlan árvizeket okozhat.

A ciklon hosszan elnyúló hidegfrontja egészen a mediterrán térségig le fog húzódni, ott pedig a hidegfront mögött lezúduló sarki légtömeg keveredik majd a déli, enyhébb levegővel, aminek eredményeképp egy mediterrán ciklon generálódik Olaszország közelében. Ez a mediterrán ciklon fogja majd érinteni a Kárpát-medencét karácsony másnapján, meghozva többfelé az esőt. Azonban még mielőtt ideér, az áramlási rendszerében kezdetben enyhe léghullámok szállítódnak majd térségünkbe a megerősödő délkeleti széllel, és csaknem két hét után végre országosan is felszakadhat a hidegpárna.

A GFS időjárási modell számításai szerint december 24-én délutánra a ciklon középpontjában 930 hPa alá csökken a talajszinti légnyomás (fehér vonalak)

 

Hírek, érdekességek

Megdőlt a csehországi abszolút melegrekord
Hétfőn délután olyan magasra kúszott a hőmérő higanyszála Csehországban, amilyenre a hivatalos mérések kezdete óta nem volt példa.
Sokakat megviselhet keddtől a fülledt nyár
Hétfőn még sok napsütés, kellemes idő várható, keddtől azonban fülledtté válik a levegő a Kárpát-medence fölött. Markáns légköri frontok ugyan nem érkeznek, ám minden nap készülhetünk záporokra, zivatarokra – akár a trópusokon.
Most Ózdot "kapta el" a zivatar
Holnaptól nagyjából két napig országszerte szárazabbra fordul az idő, ma még azonban elszórtan előfordult zivatar.
Egy nap alatt bő egy havi csapadék hullott Hongkongban
Hármas erősségű tájfun csapott le Kína déli partvidékére. Hongkongban több mint egyhavi eső hullott hatásara, és további kiadós csapadék kíséri útját.