Közel 40 ezer hektárra nőtt a belvízi elöntés

Az elmúlt napokban ugrásszerűen megnőtt a belvízzel veszélyeztetett területek nagysága, ami elsősorban az Alföldet érinti. Országosan már közel 40 ezer hektár a belvízi elöntés nagysága.

Az elmúlt egy hétben a többszöri csapadékhullámokból nagy
mennyiségű eső, illetve hó hullott, a síkvidékeken is többfelé elérve a
fél-egyhavi mennyiséget, a hó zöme pedig már elolvadt. A talaj felső 1 méteres
rétege az ország nagy részén telített, vagy közel telített, így a kiadós csapadék
hatására jelentősen megemelkedett a belvízzel veszélyeztetett területek
nagysága. Ez elsősorban az Alföldet érinti, ahol nagy területen van első,
illetve másodfokú készültség. Az Alföld mellett azonban kisebb körzetekben a
Dunántúlon is készültség van érvényben (pl. Kis-Balaton, Fertő-Hanság). A
belvízi elöntés nagysága országosan ugrásszerűen növekedett, jelenleg 39 700 hektárt érint, amiből 18 300 hektár vetés-szántó.

Csütörtökre virradóan kiterjedt csapadéksáv érte el az országot, amiből éjfélig többfelé hullhat 5-10 mm-t meghaladó eső. Pénteken a keleti országrészben lehet további csapadékra számítani havazás formájában, ami azonban legfeljebb északkeleten maradhat meg. A következő egy hétben is többször várható kiadós csapadék többnyire havazás formájában.

forrás: vizugy.hu

A kép csak illusztráció!

Hírek, érdekességek

80 centi hó hullott a Föld legszárazabb helyén
Az Atacama-sivatag a Föld egyik legszárazabb pontja. A napokban azonban két évtizede nem látott havazást tapasztaltak a térségben, helyenként 80 centi hó hullott.
Elrajtolt a Kékszalag vitorlásverseny
Csütörtök reggel 9 órakor rajtolt a 43. Kékszalag vitorlásverseny Balatonfüredről, de már szerdán összemérték erejüket a fiatalok a Kékpántlika versenyen.
Világszerte tovább emelkedik az üvegházgázok koncentrációja
Aggodalomra ad okot, hogy (az előzetes várakozásokkal ellentétben) tavaly tovább emelkedett a légkör üvegházgáz-koncentrációja.
Szupertájfun lett a Songda
A Fülöp-szigetek mellett elhaladó Songda ciklon szupertájfun lett, elérte a négyes fokozatot. A legnagyobb széllökés meghaladja a 250 km/órát.