Jéghegy a Nyugatinál - az időjárás is téliesre fordul

Október 29-én, az idei HÓ-SHOW beharangozó rendezvényére látogathatnak el az érdeklődök Budapesten, a Nyugati téren, ahol felépítik az ország legnagyobb jéghegyét.

2009. október 29-én Budapesten, a Nyugati téren várják a téli sportok szerelmeseit, ahol a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont az idei HÓ-SHOW rendezvény beharangozóját tartja.

A programra kilátogatók számára felépítik Magyarország legnagyobb jéghegyét is, melyre a HÓ-SHOW hivatalos zászlaját Katus Attila tűzi ki. Ezen a napon egy értékes snowboard is gazdára talál, melyet az nyer meg aki a legtöbb jeget viszi a helyszínre.

Csütörtökre az időjárás is téliesebb arcát mutatja, bár jelentős lehűlésre ezen a napon még nem kell számítani. A nap folyamán túlnyomóan felhős lesz az ég, de a főváros térségben csak kisebb eső, zápor fordulhat elő, jelentősebb mennyiségű csapadékra inkább a keleti megyékben kell számítani. A délutáni órákban a hőmérséklet csúcsértéke még többfelé, így a főváros térségében is meghaladja a 10 fokot. Péntektől egyre többfelé lesznek fagyosak a hajnalok és napközben is egyre hidegebb lesz az idő.

A tél szezonnyitó rendezvénye a HÓ-SHOW november 6. és 8. között kerül majd megrendezésre.

Hírek, érdekességek

Viharos szél, zivatarok, lehűlés – ezt okozza a keddi hidegfront
A hétfői meleg után kedden, a késő délutáni órákban egy markáns hidegfront érkezik a Kárpát-medencébe. A front előtt és a front vonalában is zivatarok pattanhatnak ki, a nyugati és középső tájakon estére nagyobb területen viharossá fokozódik a szél, szerdára pedig megérkezik a lehűlés is. A hirtelen változás sokaknál okozhat intenzív panaszokat, cikkünkből kiderül, hogyan vészelheti át a megterhelő időszakot.
Újabb hőség - mire figyeljünk?
Az idei nyárra nem lehet panaszuk a nyaralóknak, rövid megszakításokkal szinte végig a kedvükben járt az időjárás. Ráadásként az augusztus is hőhullámmal búcsúzik, mégpedig az idei ötödikkel. A tartós meleg azonban veszélyeket is rejt, ráadásul javában tombol a parlagfűszezon is.
10 fokos lehűlést hoz a pénteki hidegfront
A rekord meleget hozó, kora nyárias csütörtöki nap után péntek délután egy markáns hidegfront hoz 10 fokos lehűlést szombatra. Az azt követő napokban pedig tartósan a sokéves átlag alatt marad a hőmérséklet. A hirtelen változás sokaknál okozhat intenzív panaszokat, cikkünkből kiderül, hogyan vészelheti át a megterhelő időszakot.
Milyen lesz a hosszú hétvége időjárása?
A négynapos hosszú hétvégén kezdetben keleten borongós, míg nyugaton változékony időre van kilátás. Szombatig marad az erősen felhős, borult idő, vasárnaptól viszont javulásra számíthatunk, kellemes nyárias idő lesz. Cikkünk folyamatosan frissül, kövesse velünk augusztus 20-a időjárását!