Itt az újabb hőhullám!

Július első hétvégéjén ismét beköszönt a kánikula: idén már másodszor, több napon keresztül tartós hőségre számíthatunk, amely a szervezetünket is igénybe veszi.

Július első hétvégéjén hirtelen melegedéssel beköszönt az idei év második hőhulláma: már a hétvégén 30 fok körüli hőmérsékleteket mérhetünk, aztán a következő hét elején már országszerte 30 fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála. Sőt, július 8-án, kedden akár 35 fok fölötti maximumok is lehetnek! A hétvégén tehát igazi strandidő lesz, hazai vizeink hőmérséklete is több fokot fog emelkedni a következő napokban.

Ezt a meleget a Kárpát-medence felett kiépülő és több napig tartósan megmaradó anticiklon, valamint a magasban Afrika felől érkező forró légtömegek okozzák. Ezekben a napokban tehát fronttevékenységre nem kell számítanunk. A túlnyomóan napos időben csak elvétve lehet egy-egy futó zápor, esetleg gyengébb zivatar – a szabadtéri tevékenységet tehát szinte semmi sem zavarja majd, a VOLT Fesztivál résztvevői is igazi nyári időben bulizhatnak majd. A hőségnek egy július 9-én, szerdán érkező, várhatóan csak lassan áthaladó hidegfront vethet véget.

A GFS modell úgynevezett ensemble (együttes) futtatásának eredménye Budapestre: a felső görbeseregen jól látszik, hogy a hétvégén és a jövő hét első napjaiban (július 5-8. között) az átlagosnál több fokkal melegebb lesz (narancs ellipszis), majd a 9-én érkező hidegfront várhatóan lehűlést (felső kék ellipszis) és nagy mennyiségű csapadékot (alsó kék ellipszis) hoz. (Forrás: wetterzentrale.de)

A lakás nagyon hamar felmelegedhet, de megfelelő árnyékolással ez ellen is védekezhetünk: a déli órákban eljesen sötétítsünk be, a szellőztetést pedig időzítsük a hajnali, hűvösebb órákra. 

A tartós hőségnek komoly élettani hatásai is vannak, a forróság szinte mindenki szervezetét fokozottan igénybe veheti. A következő napokban nagyon fontos a megfelelő mennyiségű, naponta legalább 2-3 liternyi folyadék fogyasztása. Ez lehetőleg ásvány- vagy csapvíz legyen, a cukros üdítők és az alkoholos italok fogyasztása most kerülendő! Érdemes könnyű fogásokat – például salátát – és inkább többször, de kisebb adagokat fogyasztani.

Az UV-sugárzás általában nagyon erős lesz, fokozott leégésveszéllyel kell tehát számolni. Fontos a bőrtípusnak megfelelő, de mindenképpen magas faktorszámú fényvédő szerek használata, ugyanis akár 10-15 perc alatt is le lehet égni. A vízpartokon még magasabb lesz a leégés kockázata, emellett a tűző napon könnyen napszúrást is kaphatunk. 

A hőség szervezetre gyakorolt további hatásairól, illetve hasznos tanácsokról a Meteo Klinika oldalán tájékozódjon!

Kövesse figyelemmel naponta többször frissülő, részletes előrejelzésünket!

Hírek, érdekességek

Jégbe zárt tudás
Ha több ezer évet visszautazhatnák az időben, akkor megbizonyosodhatnánk arról, hogy Földünk éghajlata folyamatosan változik. Mivel erre a tudomány nem képes, ezért maradnak a közvetett bizonyítékok. Lássuk, milyen úton-módon utaznak az időben a tudósok!
Előre jelezhetők a trópusi erdőtüzek?
Kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a tengerfelszín hőmérséklete összefügg az egyenlítői övben fellobbanó erdőtüzekkel.
A napokon át tartó szürke, fényszegény időjárásnak nagyon komoly következményei lehetnek. Sokan tapasztalnak orvosmeteorológiai tüneteket, fáradtak, a reflexek tompák, megnő a reakció idő.
frontérzékenység és időjárás
Frontérzékenységtől szenved az emberek több, mint 70%-a, 30%, aki időjárásbeteg.