Ismét ugrásszerűen nőtt a belvízi elöntés

Már bő 60 ezer hektárt érint országosan a belvíz. Noha még nincs vége a márciusnak, már több helyen lehullott két-háromhavi csapadék, és a csapadékos időszak folytatódik.

Az elmúlt napokban ismét ugrásszerűen nőtt a belvízzel
elöntött területek nagysága, ami részben az újabb kiadós csapadéknak, részben
az olvadó hónak volt köszönhető - csütörtökön a Dunántúl nyugati felét
leszámítva többfelé hullott 10-15 mm csapadék.

A csütörtöki adatok még közel negyvenezer hektáros elöntést
mutattak országosan, a legfrissebb, pénteki hírek azonban már 65 700
hektárról szólnak, amiből közel 30 ezer a földművelés alatt álló terület. A
belvíz továbbra is elsősorban az Alföldet érinti, ahol nagy területen rendelték
már el a másodfokú belvízi készültséget, de kisebb körzetekben a Dunántúlon is
érvényben van védelmi készültség. (forrás: vizugy.hu)

A következő napokban is többször és sokfelé várható csapadék,
ami a hét közepéig főként hó formájában hullik, de a Tiszántúlon kezdetben
havas esőre, esőre lehet számítani. A hó várhatóan olvadni fog, a talaj felső 1
méteres rétege pedig továbbra is telített. Csütörtök-péntektől enyhülés
látszódik, de ezt követően is csapadékos időszak ígérkezik. Az enyhülés a
jelenlegi számítások szerint fokozatos és mérsékelt lesz.

Már két-háromhavi
csapadék hullott márciusban

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a 2012/13-as tél a
megszokottnál jóval csapadékosabb volt, és úgy tűnik, hogy a tavasz is követi
ezt a példát, hiszen a tavasz első hónapjában már szokatlanul sok csapadék
hullott, pedig még nincs is vége a márciusnak. Az éghajlati adatok szerint a
március havi átlagos csapadék 25-30 mm között alakul országosan, az elmúlt 3
hétben azonban már többfelé lehullott ennek két-, helyenként háromszorosa
is.  A síkvidéki területek közül a
legtöbb csapadékot Debrecen és Miskolc térségében mérték közel 90 mm-rel (Kékestetőn is csak pár mm-rel hullott több), de
pl. Szegeden és Békéscsabán is több mint 50 mm az eddigi összeg, míg a főváros
területén nagyjából 60 mm csapadék hullott. (ogimet adatok)

kép: belvíz illusztrációja

A kép csak illusztráció!

Hírek, érdekességek

Egy nap a felhők felett
Télen gyakran keletkezik sűrű, tejfehér köd az Alpok lábainál, ami fantasztikus látványt nyújthat egy kiemelkedő hegycsúcsról nézve. Egy német webkamera a mai napon pont egy ilyen helyzetet örökített meg.
Száguldó hózáporok
Az ICI Interaktív Meteorológia budapesti és nagy-hideg-hegyi webkamerájának látványos videója és egy érdekes műholdkép-animáció a szombaton elvonuló hózáporokról.
Tombol a szélvihar
A hajnali órákban érkezett meg hozzánk az Észak- és Nyugat-Európán végigsöprő viharciklon hidegfrontja, ami nálunk is viharos szelet okoz ma és még szombaton is.
Borúra derű a Dunántúlon
A közel egy hete tartó borongós, szürke időt a Dunántúlon átmenetileg felváltotta a napsütés. Sajnos ez csak átmeneti: a hétvégétől legalább karácsonyig ismét országszerte szürke, ködös időre számíthatunk.