Ismét ózonlyuk az Antarktisz felett

Az Antarktisz felett ebben az évben ismét megfigyelhető az ózonréteg elvékonyodása. Augusztus eleje óta rohamosan fogy a sztratoszférikus ózon koncentrációja a Déli-sark fölött.

Az ózonlyuk általában augusztusban kezd kialakulni, és maximális kiterjedését szeptember végén, október elején éri el, majd decembertől újra növekedni kezd a koncentráció.

A Meteorológiai Világszervezet (WMO) szerint az idei évben az ózonlyuk feltehetőleg valamivel kisebb lesz, mint 2006-ban és 2008-ban volt. A rendelkezésre álló adatok alapján a szakemberek úgy becsülik, hogy nagysága a 2007-es évben mérthez lesz hasonló. 2006-ban az ózonlyuk rekord nagyságú, közel 29,5 millió négyzetkilométeres volt, 2008-ban 27 millió négyzetkilométernyire nőtt, míg 2007-ben 2 millió négyzetkilométerrel kisebb területre terjedt ki.

Jelenleg az ózonlyuk nagysága mintegy 24 millió négyzetkilométernyi területet ölel fel. A 20-50 kilométeres magasságban elhelyezkedő ózonmolekulák egy természetes védőréteget biztosítanak a káros ultraviola sugárzással szemben. Hiányában roncsolódnának az élő szövetek, és jelentősen megnőne a bőrrák kialakulásának kockázata is.

A '80-as évek közepén figyeltek fel először a kutatók az Antarktisz fölött jelentkező drasztikus ózonkoncentráció csökkenésre, amit egy sor kémiai anyag - elsősorban a dezodorok, hűtőgépek hajtógázaként használt CFC gázok - légköri jelenlétének tulajdonítottak. Ezek a gázok a pólusok fölött, különösen a déli féltekén, a téli félév folyamán feldúsulnak, az ultraibolya sugarak hatására elbomlanak, és felszabadulnak belőlük az ózont lebontó anyagok, amelyek hatékonyságát az extrém hideg környezet tovább fokozza.

Habár az 1987-ben megkötött Montreali Egyezmény keretében betiltották az ózonréteget károsító anyagok gyártását és használatát, azok olyan hosszú légköri tartózkodási idővel rendelkeznek, hogy még évtizedekig az atmoszférában maradnak, tovább érvényesítve roncsoló hatásukat. A szakértők egyúttal figyelmeztettek arra is, hogy az ózonréteg ez idáig már oly mértékben károsodott, hogy csak 2075-re fog teljesen helyreállni.

Hírek, érdekességek

Idén pontosan érkezik a nyár!
Idén, 2015-ben nem hazudtolja meg magát a naptár: június 1-jével nem csak papíron, de az időjárás szempontjából is beköszönt a nyár! Ennek első hetében ugyanis napos időre, és egyre többfelé 30 fok fölötti hőmérsékletekre számíthatunk – a meleg várhatóan a hétvégéig is kitart majd. Ez szervezetünket is rendkívül igénybe veszi, érdemes erre alaposan felkészülnie!
Havazással köszönt be a tavasz?!
A meteorológiai tavasz első hete még tartogathat némi meglepetést azok számára, akik már eltették a téli holmikat: csütörtök délutántól ugyanis délen és keleten havas eső, sőt, havazás is lehet!
Kezdődik a zivatarszezon!
Május utolsó harmadában gyakran fülledt időre számíthatunk, sokfelé heves zivatarok alakulhatnak ki. Május 19-én, kedden délután a Dunántúlon kezdődött az idei "zivatarszezon".
Villámgyors volt ez a hidegfront
Február 8-án, vasárnap hajnali fél egykor megérkezett hazánkba egy rendkívül gyorsan mozgó, markáns hidegfront, ami már el is hagyta déli határainkat. A hét utolsó napján többfelé van havazás, hózápor, ami az erős, sokfelé viharossá fokozódó széllel ismét hófúvást okoz a Dunántúlon, csak indokolt esetben üljenek autóba!