Havazott a fővárosban

Kedd reggel Budapest egyes részein hópelyhek varázsolták téliessé a tájat.

Kedd reggel a főváros egyes részein fehérbe borult a táj: a kora reggel kezdődött hóesés következtében Pestszentlőrincen például jó fél-1 centi maradt meg a tereptárgyakon (háztetőkön, fákon, autókon, füves területeken).

      Az alábbi képek Budapest Lőrincen (Szarvas csárda tér) készültek kedd reggel.

A főváros mellett az ország középső harmadán másutt is többfelé esett a hó. A havazást a német meteorológiai szolgálat által Celine-nek elnevezett ciklon okozta, amelynek középpontja a Baltikum térségében örvénylik. A Kárpát-medence felett előbb ennek melegfrontja vonul át, amit gyorsan követ a hidegfronti szakasz. A reggeli havazás még az előbbi eredménye.

Helvécia kedd reggel (idojaras.hu kamera)

Gödöllő kedd reggel (idojaras.hu kamera)

Nagy-Hideg-hegy kedd reggel (idojaras.hu kamera)



Páty kedd reggel (idojaras.hu kamera)

A hidegfront közben a nyugati határszélt már reggel elérte, e mögött napközben a Dunántúlon megerősödik, időnként viharossá fokozódik az északnyugati szél. A nap folyamán további csapadék is várható, ami nyugaton inkább eső, keleten hó formájában hullik majd, míg a középső megyékben eső, havas eső, hó egyaránt előfordul, de itt is egyre inkább a folyékony halmazállapot lesz jellemző. A délután második felében már szűnik a csapadékhullás. A csúcshőmérséklet fagypont fölött alakul, így a lehullott hó olvadni fog.

A jelenlegi számítások szerint a hétvégén sarkvidéki levegő árasztja el a Kárpát-medencét, amit újból kísérhet kisebb havazás.

Hírek, érdekességek

Másfél havi csapadék 24 órán belül
Kiadós csapadékzóna érkezett július 22-én a főváros fölé. A kettősfronthoz kapcsolódó felhőzetből, illetve a frontvonal mentén kialakuló konvektív felhőzetből egy nap leforgása alatt döbbenetes mennyiségű víz érkezett a felszínre.
Veszélyes lesz a szilveszter éjszaka!
Amilyen hideg reggellel búcsúzott 2014, olyan extrém fagyokkal indul az új év is. Rendkívül veszélyes lesz a szabadban éjszakázni!
Fülledt, zivataros hét
Július végén – több, mint egy héten keresztül – párás, fülledt időre, és főként a nap második felében többfelé zivatarokra is számíthatunk. Az eleinte kissé hűvös időt követően az időszak második felében az átlagosnál már melegebb idő várható, 30 fok körüli hőmérsékletekkel. Ez a szervezetet is rendkívül igénybe veszi, cikkünkből az is kiderül, hogy mire kell ilyenkor figyelnie, és hogyan vészelheti át ezt az időszakot.
Hófúvás tombol az országban
A tavaszias december rendkívüli hóviharokkal búcsúzik: Komlón már 30 centi hó esett, a Dunántúlon és délen is sokfelé még mindig közlekedési gondok vannak, több megyében másodfokú riasztás van érvényben hófúvás miatt. Az év utolsó napjain pedig -15 fokos fagyok jönnek.