Havazással köszönt be a tavasz?!

A meteorológiai tavasz első hete még tartogathat némi meglepetést azok számára, akik már eltették a téli holmikat: csütörtök délutántól ugyanis délen és keleten havas eső, sőt, havazás is lehet!

Március 1-jén, vasárnap vette kezdetét – meteorológiai értelemben – a tavasz, amelynek első hete azonban nem biztos, hogy meghozza a várva-várt felmelegedést, napsütést és virágzást. Sőt! A címben feltett kérdésre – a jelenlegi előrejelzés alapján –  az ország déli és keleti megyéire vonatkozóan most IGEN a válasz! Vagyis azokon a tájakon csütörtök estétől péntek hajnalig az eső többfelé havas esőbe, havazásba válthat át! Nagy mennyiségű hóra azért ne számítsunk, de az a pár centi, ami várhatóan esni fog, pont elég lesz ahhoz, hogy az ország délkeleti harmadán-felén márciusban is fehérbe boruljon a táj.

A havazást hozó időjárási képződmény – egy ún. mediterrán ciklon – előrejelzése azonban meglehetősen bizonytalan: többek között attól függően, hogy a ciklon pontosan merre is halad el, akár gyökeresen is megváltozhat az előrejelzés a következő napokban. Ha ugyanis a pályája északabbra tolódik, akkor akár országos havazás is lehet (ennek valószínűsége azért meglehetősen kicsi), ha pedig délebbre, akkor elképzelhető, hogy sehol sem fogunk tudni hógolyózni az országban (ennek nagyobb a valószínűsége). Egy dolog azonban kijelenthető: a 2013. március 15-ihez hasonló rendkívüli helyzet – amikor a Dunántúlon megbénult a közlekedés a hófúvás miatt – szinte biztos, hogy nem lesz.

Érdemes nyomon követni a várható időjárást naponta többször frissülő előrejelzés oldalunkon!

A következő napok változékony időjárása és a gyakori fronttevékenység "természetesen" szervezetünket is rendkívül igénybe veszi – nem csak a frontérzékenyek, de az egészséges emberek esetén is! Ebben a humánmeteorológiai helyzetben gyakori lehet a fejfájás, migrén, de a szeles, csapadékos időben a hő- és komfortérzetünk is nagyon alacsony lesz – még ne tegye el a téli holmikat! 2-án, hétfőn, majd szrdától péntekig is mind a meleg-, mind pedig a hidegfrontokra érzékenyek panaszai is felerősödhetnek. Ha úgy érzi, hogy szervezete kimerült az elmúlt időszak megterhelő időjárásától, és szeretné felfrissülten, újult erővel indítani a tavaszt, akkor ne habozzon – rendelje meg azonnal speciálisan nők, illetve férfiak számára összeállított tavaszi regeneráló egészségcsomagunkat!

Friss humánmeteorológiai információkért és előrejelzésért, valamint további tanácsokért pedig ajánlott felkeresni a www.meteoklinika.hu weboldalt.

Hírek, érdekességek

frontérzékenység és időjárás
Frontérzékenységtől szenved az emberek több, mint 70%-a, 30%, aki időjárásbeteg.
Reggel hűvös van, majd kisüt a nap, gyors felmelegszik a levegő és délutánra már kellemes a hőmérséklet – gyakran ez a forgatókönyv.
Lesújtó szürkeség…
A napot már régóta nem láttuk. Reggel kinézünk az ablakon, szürkeség van és köd, ami alapvetően meghatározza az aznapi hangulatunkat.
Jégbe zárt tudás
Ha több ezer évet visszautazhatnák az időben, akkor megbizonyosodhatnánk arról, hogy Földünk éghajlata folyamatosan változik. Mivel erre a tudomány nem képes, ezért maradnak a közvetett bizonyítékok. Lássuk, milyen úton-módon utaznak az időben a tudósok!