Hőhullám – az idén már a negyedik

Napról napra egyre magasabbra kúszik délután a hőmérő higanyszála, beköszönt az idei negyedik hőhullám. A hétvége időjárása kedvez a nyaralóknak.

Májusban, júniusban és júliusban is átéltünk már néhány
forró napot, három hőhullámot tudhatunk a hátuk mögött eddig 2012-ben. Az
ország nagyobbik részén már pénteken is 30 fok feletti délutáni
csúcshőmérsékleteket mérhetünk, a hétvégén már szinte mindenütt 30, 35 fok
közötti csúcsértékek lesznek jellemzőek. A nyugati határszélen lehet ez alatt
1-2 fokkal a maximumhőmérséklet, de ez inkább csak „elviselhetőbbé” teszi a
nagy meleget.

A fülledt idő szerencsére nem tér vissza, főleg az északi
tájakon alakulhat ki elszórtan frissítő zápor, zivatar. Igazi strandidő
ígérkezik tehát, így sokan töltik majd szabad idejüket vízparton, tavak,
strandok közelében. Az UV-sugárzás a déli órákban erős lesz, ezért ajánlott
magas faktorszámú fényvédő szereket használni: akár már 15-20 perc alatt
komolyabban le lehet égni, a bőrtípusnak megfelelő napolaj mellett pedig
viseljünk világos színű, természetes anyagból készült, jól szellőző ruhadarabokat
is. A műszálas ruha alatt befülled a bőr, nem tud lélegezni, ez pedig több
kellemetlenséget okozhat.

Fotó: Kovács Henrik

A nagy melegben fokozódik az izzadás, az elvesztett
folyadékmennyiséget mindenképpen pótolni kell: testtömegtől és fizikai aktivitástól
függően akár napi 3-4 liter szénsavmentes ásványvíz, hűtött gyümölcstea,
limonádé javasolt. Az ásványi sók pótlásáról is gondoskodjunk, emellett
kerüljük a gyomrot megterhelő túl zsíros, fűszeres ételeket. A kánikulában a
legtöbben a friss salátákat, gyümölcsöt, zöldséget kívánják, a hús helyett
pedig inkább a halat részesítsük előnyben!

A hőhullám a jövő hét elejéig biztosan eltart, a jelenlegi
számítások szerint hétfőn fog tetőzni. Addig az éjszakák is egyre enyhébbnek
ígérkeznek, nem hoznak tehát felfrissülést. Pihenjünk sokat a meleg órák
idején, és kerüljük a túlzott fizikai igénybevételeket is!

Hírek, érdekességek

Elázhat, ha a szabadban nézi a VB döntőt!
2014. július 13-án vasárnap a délutáni óráktól kezdve zivatarok alakulnak ki hazánk nyugati felében. A fővárost várhatóan az esti órákban érik el az intenzív csapadékot adó cellák. A foci VB döntőt a szabadban nézők komolyan elázhatnak.
Fehérbe borult Lisszabon – a jégtől!
Fehérbe borult tájra ébredhettek péntek reggel a lisszaboni lakosok. Igen ám, de a portugál fővárosban aznap egy szem hó sem esett: egy intenzív jégeső terítette be jéggel az utcákat! Képes beszámolónk.
Keleten is elállt a hó
Vasárnap kora délután a keleti, északkeleti megyékben is megszűnt a havazás. A pénteken kezdődött eseményeket végig követtünk, cikkünkben megtalálja a lényegesebb információkat az idei év első nagy havazásáról.
Hóvihar tombol az USA keleti partján
Napok óta okoz fennakadásokat az a hóvihar, amiről már napok óta beszél a tengerentúli sajtó. Az Egyesült Államokban Hercules-ként nevezett hóvihar extrém körülményeit röviden mutatja be az alábbi videó.