Hőhullám – az idén már a negyedik

Napról napra egyre magasabbra kúszik délután a hőmérő higanyszála, beköszönt az idei negyedik hőhullám. A hétvége időjárása kedvez a nyaralóknak.

Májusban, júniusban és júliusban is átéltünk már néhány forró napot, három hőhullámot tudhatunk a hátuk mögött eddig 2012-ben. Az ország nagyobbik részén már pénteken is 30 fok feletti délutáni csúcshőmérsékleteket mérhetünk, a hétvégén már szinte mindenütt 30, 35 fok közötti csúcsértékek lesznek jellemzőek. A nyugati határszélen lehet ez alatt 1-2 fokkal a maximumhőmérséklet, de ez inkább csak „elviselhetőbbé” teszi a nagy meleget.

A fülledt idő szerencsére nem tér vissza, főleg az északi tájakon alakulhat ki elszórtan frissítő zápor, zivatar. Igazi strandidő ígérkezik tehát, így sokan töltik majd szabad idejüket vízparton, tavak, strandok közelében. Az UV-sugárzás a déli órákban erős lesz, ezért ajánlott magas faktorszámú fényvédő szereket használni: akár már 15-20 perc alatt komolyabban le lehet égni, a bőrtípusnak megfelelő napolaj mellett pedig viseljünk világos színű, természetes anyagból készült, jól szellőző ruhadarabokat is. A műszálas ruha alatt befülled a bőr, nem tud lélegezni, ez pedig több kellemetlenséget okozhat.

Fotó: Kovács Henrik

A nagy melegben fokozódik az izzadás, az elvesztett folyadékmennyiséget mindenképpen pótolni kell: testtömegtől és fizikai aktivitástól függően akár napi 3-4 liter szénsavmentes ásványvíz, hűtött gyümölcstea, limonádé javasolt. Az ásványi sók pótlásáról is gondoskodjunk, emellett kerüljük a gyomrot megterhelő túl zsíros, fűszeres ételeket. A kánikulában a legtöbben a friss salátákat, gyümölcsöt, zöldséget kívánják, a hús helyett pedig inkább a halat részesítsük előnyben!

A hőhullám a jövő hét elejéig biztosan eltart, a jelenlegi számítások szerint hétfőn fog tetőzni. Addig az éjszakák is egyre enyhébbnek ígérkeznek, nem hoznak tehát felfrissülést. Pihenjünk sokat a meleg órák idején, és kerüljük a túlzott fizikai igénybevételeket is!

Hírek, érdekességek

Zivatar és hózápor is előfordult
Szerdán több helyen alakult ki futó zápor, néhol zivatar az országban. Legmagasabb hegycsúcsaink átmenetileg fehérekké váltak a hózáporoktól, helyenként pedig jégdara fordult elő.
Tombol az Aere ciklon a Fülöp-szigeteken
Az Aere névre keresztelt trópusi ciklon vasárnap szélviharokkal és heves esőkkel csapott le a Fülöp-szigetekre. Már tíz halottról szólnak a hírek.
Áradások Kolumbiában
Több, mint 200 házat sodort el a heves esőzések miatti áradás Kolumbia középső részén Utica városában.
Az Alpok északi részén kedden többfelé kiadós havazás volt. A hóesés szerdán is folytatódott. Helyenként csaknem fél méter friss hó hullott.