Hétvégi programajánló

Már csak néhány napig folytatódik a kellemes, napos idő, ezért érdemes a hétvégét valamilyen szabadtéri rendezvényen tölteni.

Pénteken és szombaton folytatódik az elmúlt napok időjárása. A reggeli pára- és ködfoltok feloszlása után napos, kellemes időben lesz részünk, az ország déli, délkeleti részén akár 20 fokig is melegedhet a levegő.

Vasárnap azonban nyugat felől megnövekszik a felhőzet és főként a Dunántúlon és az északi területeken fordulhat elő elszórtan csapadék.

A túrázás kedvelőinek rendezik meg november 6-án az INTERSPORT Túranapot a Pilisben. A résztvevők többféle táv közül is választhatnak.

November 7-én tartják a Márton Napi Libaságokat Mátraszentimrén, ahol a kulináris élvezetek kedvelői tölthetnek el egy kellemes napot.

November 5-7-ig, péntektől vasárnapig Tihany a halas ételek kedvelőinek kínál időtöltést, ugyanis ekkor rendezik meg a Tihanyi Garda Fesztivált. A halételek kóstolása mellett a halfogás mikéntjét is megismerhetik az érdeklődők.

Kellemes időtöltést kívánunk!

Hírek, érdekességek

Havazást is hozott a hidegfront az Alpokban
Kedden és szerdán az Alpok magasabb részein havazott, átmenetileg az állandó hóhatár alatt is fehérbe burkolóztak a hegyek. A hét második felében azonban visszatér a nyár.
Szeptember elsején, csütörtökön kezdődik a tanév, és vele együtt a meteorológiai ősz is. Az időjárás azonban még a nyarat idézi a következő napokban.
Zivatarlánc vonult át a Dunántúlon
A Dunántúlon pénteken a délutáni és esti órákban egy zivatarlánc vonult át helyenként felhőszakadást és átmenetileg viharos szelet okozva.
Japánt és az USA-t is trópusi ciklon fenyegeti
A Talas trópusi ciklon már heves esőkkel áztatja Japán, miközben az USA déli államaiba is egy trópusi viharobjektum hozhat kiadós csapadékot.