Hétvégi programajánló

A hétvégén sajnos visszatér a télies időjárás, a magasabban fekvő területeken havas eső, havazás is előfordulhat. Ennek ellenére számos érdekes programot rendeznek az országban.

Az idő ugyan nem kedvez a szabadtéri sportrendezvényeknek, de ez az igazán elszánt futókat nem tarthatja vissza a Balatoni futókaravántól. A rendezvény már csütörtökön elkezdődött, de vasárnapig különböző távokon próbálkozhatnak versenyzők.

Március 20-án Sopronban rendezik a tavaszi napéjegyenlőség ünnepét, melynek alkalmából kézműves vásár, színi előadások, lovas kiállítás várja a látogatókat.

Ugyancsak vasárnap Veterán Járműcsodák Kiállítása lesz Hajdúböszörményben.

Akinek nincs kedve a szabadban tartózkodni, de mégis szeretné megmozgatni magát, annak ajánljuk a III. Összerázó Néptáncgálát Székesfehérváron, a Megyei Művelődési Központban.

Szombaton még sokfelé számíthatunk jelentős mennyiségű csapadékra, sőt a magasabban fekvő területeken havas eső, havazás sem kizárt. Mindemelett erős lesz az északnyugati szél és csak 5, 10 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap már megkezdődik nyugat felől a felhőzet felszakadozása, ám keleten további csapadékra kell számítani. Erős lesz az északi szél, és tovább gyengül a nappali felmelegedés, 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet.

Hírek, érdekességek

240 tornádó és már 45 halott az USA-ban
Három egymást követő napon tombolt ítéletidő az Egyesült Államokban. Ez alatt mintegy 240 tornádót jelentettek, amelyek már legalább 45 halálos áldozattal jártak. A viharos időszak minden idők legnagyobb tornádókitörései közé tartozik.
Kelet felé távozott a hidegfront
Az éjszaka második felében kelet felé távozott a hidegfront, és északnyugat felől megkezdődött a felhőzet felszakadozása. Szerdán folyamatos hidegáramlás várható.
Szélroham és zivatar kísérte a hidegfrontot
Szórványos zivatarokkal, helyenként 100 km/órás széllökéssel vonult át kedd késő délután a hidegfront. Baranyában például egy óra alatt 13 fokot hűlt a levegő.
Óránként 760 zivatar van a Földön
A legújabb számítások szerint 760 zivatar keletkezik a Földön óránként – jelentették be az European Geosciences Union konferenciáján Bécsben.