A hét utolsó munkanapját sem ússzuk meg szárazon

A tegnapi zivatarok után ma újabb hullámokban érkeznek a villámmal, nagy szelekkel és intenzív csapadékkal járó képződmények. A hajnali-reggeli zivatarok főként a Dunántúlon okoztak heves csapadékot és ma napközben is sokfelé kell számítani erre.

A hajnali zivatarok a Dunántúlon okoztak csapadékot, a fővárost épp nem érintve reggel 7 körül a Székesfehérvár-Tatabánya vonal mentén haladtak északi, északkeleti irányba. Még a délelőtti órákban kiléptek térségünkből. 

Ezt követően újabb zivatarok pattantak ki a délelőtti órákban. Az alábbi műholdképen jól látható, hogy délelőtt 11 órakor Nógrád megyében, illetve a Balatontól délre, Tolna, Somogy és Baranya megyében vannak aktív zivatarok. Területükön erős légmozgás és intenzív csapadékhullás jellemző.

      

Műholdkép délelőtt 11 óráról - forrás: Sat24.com

A délelőtti zivatarok hatása a nappali felmelegedés mértékére is nagy hatással van. A dél-dunántúli zivatarok közben észak felé haladtak, 12:00 körül már Dunaújvárosba és Székesfehérvárra is elérkezett az újabb intenzív csapadékot hozó sáv. Ugyanebben az időpontban a Dunántúlon alig érte el a 20 fokot a hőmérséklet, míg délkeleten a battonyai mérőállomásunk szerint már közel 30 fok volt.

     

Az ICI Zrt. hőmérséklet mérései alapján jól látható a zivatarok hatása - 12:05

A kora délutáni órákban Budapestet is elérte a zivatarcella, majd tovább haladt északkeleti irányba, miközben egyre inkább kelet felé veszi az irányt és erősödik. A zivatarcella erősödése nem csak azt jelenti, hogy erősödik a csapadékhullás intenzitása (tehát növekszik az egy óra alatt leeső csapadék mennyisége), hanem azt is, hogy az intenzív csapadékzóna jobban kiterjed és a képződmény mérete növekszik.

Műholdkép délután 2 óráról - forrás: Sat24.com

Délután 3 óra magasságában már Heves megyében is hirtelen nagy mennyiségű csapadékhullásra figyelhettek fel az ott élők. Az alábbi videón tarnaleleszi kameránk által rögzített másfél óra eseményeit látjuk, ahogyan hirtelen "leszakad az ég".

Az utolsó zivatarok valamivel este 8 óra előtt hagyták el az északkeleti határszélt. A vonalba rendeződött konvektív cellák tovább erősödnek, jelenleg Ukrajna térségében okoznak intenzív csapadékot. Az alábbi kép  19:45-kor készült a Sat24 infravörös csatornáján.

Elhagyják térségünket a heves zivatarok - forrás: Sat24

Hírek, érdekességek

Két újabb gleccser tűnt el
A montanai Glacier Nemzeti Parkból újabb két gleccser húzódott vissza a klímaváltozásnak köszönhetően, és a megmaradtak többsége is eltűnhet 2020-ra.
Idén immár harmadszor kellett harmadfokú árvízvédelmi készültséget elrendelni a Sajón. A mostani áradás minden idők legmagasabb vízállásával járhat. Eközben a Bódva már rekordot döntött.
Rendkívüli esőzés és rekord széllökés a hétvégén
Hétvégén egy mediterrán ciklon alakította időjárásunkat. Két nap alatt helyenként a május havi átlagos csapadékmennyiség közel háromszorosa hullott le.
Snowboard Diákbajnokság Eplényben
Pénteken rendezik meg Eplényben a Snowboard Diákbajnokságot. Nevezni február 10-ig lehet.