Fákat, épületeket rongált meg a szélvihar

Hozzánk, és a Brit-szigetekre is menetrend szerint érkezett meg a szélvihar. Károk is keletkeztek, a fákat és épületeket is megrongált a tomboló szél.

Menetrend szerint megérkezett csütörtök éjszaka, illetve hajnalban a Kárpát-medence térségébe a néhány nappal korábban előre jelzett markáns hidegfront. Ez a hidegfront csapadékot csak keveset hozott, áthaladását inkább a mögötte a bezúduló hideg légtömegben gyakran erősen viharossá fokozódó szél jelezte.

Mérőműszereink több helyen regisztráltak 70 km/óránál is erősebb széllökéseket (Gárdony, Helvécia), és a fővárosban is 75 km/órás széllökések fordultak elő. A legerősebb légmozgás az ICI Interaktív Meteorológia műszerei szerint Tapolcán volt, ahol rövid időre az óránkénti 90 kilométeres sebességet is elérte.

A tomboló szél károkat is okozott: a fővárosban tetőszerkezetek rongálódtak meg, és a vihar egy fát is kidöntött. De egy ünnephez felállított köztéri fenyőfa is hasonló sorsra jutott, emellett a Mikulásgyár ünnepi előkészületeit megzavarta. Ott a felfújható sátrakat biztonsági okból le kellett engedni, és épületekben is jelentős anyagi kár keletkezett, amikor a nagy szél kitépte az egyik kaput.

A szél erőssége az esti óráktól fokozatosan csökken, és az éjféli órákra jelentősen mérséklődik.

Nem csak nálunk, hanem a Brit-szigetek térségében is komoly gondokat okoz a szél, mert az arrafelé haladó viharciklonban helyenként 183 km/órás szelet mértek. A légmozgás a tengereken 4-7 méteres hullámokat korbácsolt, és a hajókat is veszélybe sodort.

Hírek, érdekességek

Mediterrán ciklon okoz többnapos havazást
Egy mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, ami nedves levegőt szállít térségünkbe, sokfelé okozva tartós havazást. A ciklon csak szerda este távozik a Kárpát-medencéből.
Szélviharral, bőséges csapadékkal jön a sarkvidéki levegő
Az ünnepi hétvégére elárasztja a sarkvidéki levegő a Kárpát-medencét, a szél is viharossá fokozódik. Az esőt egyre többfelé havazás váltja fel.
A mediterrán ciklonok nemcsak a Kárpát-medencébe hoztak kiadós csapadékot, de Európa déli felét is heves esőkkel áztatták. Athén és Catania városaiban hömpölygött az ár. Közben az Etna is kitört.
Megvolt az első kánikulai nap Görögországban
Szombaton Kréta szigete lett kontinensünk legmelegebb pontja, ahol idén először lépte át a 30 fokot a hőmérséklet. Az enyhülés a héten hozzánk is megérkezik.