Esőt, szelet, majd lehűlést tartogat a hétvége

Markáns ciklon érkezik térségünkbe péntek este. A területi eloszlás meglehetősen bizonytalan, de az nem kérdés: sok csapadék, és erős szél jellemzi a következő napokat.

Péntek estétől egy erős, kiterjedt felhő- és csapadékmezővel rendelkező ciklon éri el nyugat felől a Kárpát-medencét. Hatására eleinte nyugaton és északon, majd szombat reggeltől már máshol is jelentős mennyiségű eső áztatja majd a földeket.

Mivel szombaton még a ciklon úgynevezett melegszektorában leszünk, melegfronti hatás érvényesül, és erős délies áramlással még enyhe levegő érkezik fölénk. Ugyan a magasban az előző napokban is az átlagosnál melegebb légtömegek alakították időjárásunkat, a nyugalomba jutott levegőben köd, illetve ködfelhőzet képződött, ami megakadályozta a kellemes őszi idő kialakulását. Most viszont az erős, olykor viharos lökésekkel kísért szél (a legerősebb lökések - különösen délkeleten- meghaladhatják a 60 km/h-t is) igen magas hőmérsékletű levegőt szállít hozzánk, mely egyben meglehetősen nedves is. Szombaton tehát sok lesz a felhő, és országos esőre számíthatunk - legnagyobb mennyiség északon, északnyugaton várható, a legkevesebb pedig az Alföld déli részén. Délnyugaton időnként elvékonyodhat a felhőtakaró, itt lesz a legmelegebb is: akár 17, 19 fokot is mérhetünk, és elvétve zivatar is kialakulhat. 

A GFS globális előrejelző modell Budapestre készített ún. "fáklyadiagramján" a felső grafikon a 850 hPa-os nyomási szint hőmérséklete követhető nyomon: 27-én (tehát egyetlen nap alatt) 10 fokot csökken a hőmérséklet; alul a várható csapadékösszeg szerepel

Szombaton délután a Kisalföldre megérkezik a ciklon hidegfrontja: északnyugatira fordul a szél, ez is megerősödik, de ez már a hideg levegőt hozza meg térségünkbe. A front mögött drasztikus hőmérséklet-csökkenésre számíthatunk, mely nagyon megterhelő lehet szervezetünk számára. A lehűlés hatására az esőbe hópelyhek is vegyülhetnek.

Vasárnap már az egész Kárpát-medencét kitölti a hideg levegő: mindössze 2, 7 fok között várható a délutáni hőmérséklet, és továbbra is kellemetlenül erős, olykor viharos lesz a most már északi szél. Napközben átmeneti szünetekkel tarkítva, de továbbra is várható csapadék: keleten főleg eső, nyugaton és a magasabban fekvő tájakon havas eső, néhol hó.

A csapadékos idő és a hideg levegő még hétfőn sem tágít: ekkor ismét országos csapadék valószínű, nyugaton többfelé havazással. Hétfő estig többfelé 30-40 mm csapadék is lehullhat, ezzel együtt pedig többfelé megjelennek majd a 2 méteren mérhető gyenge fagyok is.

A hirtelen jött, kora télies idő most rövid életűnek tűnik: a jövő hét végére ismét melegszik az idő, de maradnak a változékony, frontokkal tarkított napok.

A hétvégén tehát aki csak teheti maradjon otthon, kellemetlen napok elébe nézünk: a szabadtéri programoknak nem kedvez az idő, a szombati munkanapon pedig sokan kelnek útra, fokozott óvatosság szükséges az utakon. Mindezek tetejébe vasárnap reggel még az óraátállítás (egy órával vissza kell tekerni a mutatókat) is nehéz perceket okozhat még az egészséges embereknek is.

Hírek, érdekességek

Kiadós esők áztatják a mediterrán térséget
Az elmúlt két napban Ibériában, most a Földközi-tenger középső medencéjében hullik kiadós eső. A csapadékzóna keletebbre helyeződik, mi csak keveset kapunk belőle.
Nemcsak nálunk okoz kiadós havazást a ciklon
A mediterrán ciklonból a Nyugat-Dunántúlon már többfelé hullott 8-10 centi hó, de Közép-Európa más részein sokfelé havazik, helyenként kiadós mennyiség gyűlt már össze.
Megjelentek a tavasz első zivatarai
Pénteken sokfelé 15 fok fölé melegedett a levegő, nem egy helyen a 20 fokot is megközelítette délután a hőmérséklet. A nap zárásaként a nyarat idéző zivatarok is megjelentek.
A hétvégi havazás után hétfő este újabb frontzóna érkezett, amiből a Dunántúlon havazás kezdődött. A nyugati határszélen több 10 centi hó hullhat csütörtökig.