Erős széllel érkezik a hidegfront

Csütörtök reggel egy markáns hidegfront éri el a Kárpát-medence térségét. Az ország nagy részén erős, néhol viharos lesz az északnyugati szél, a frontra érzékenyek készüljenek!

Csütörtök reggel észak felől egy gyors mozgású hidegfront érkezik hazánkba, amely péntek reggelre már el is fogja hagyni az országot. Holnap délelőtt még az ország nagy részén változóan felhős lesz az ég, főleg a déli országrészben több órára is kisüthet majd a nap, majd délután észak felől megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé számíthatunk esőre, záporra, de számottevő mennyiségű csapadék nem várható.

Az északnyugati szél azonban a délnyugati országrész kivételével megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. Ez többeknél fejfájást, ingerlékenységet, görcsös panaszokat okozhat, érdemes tehát felkészíteni szervezetünket a frontra!

Annak ellenére, hogy a magasban már csütörtök reggel megérkezik a front az északi határszélre, a talaj közelében csak estétől kezdődik a lehűlés, ezért napközben még kellemes őszi hőmérsékletek várhatóak. Péntek hajnalban azonban hűvös lesz az idő, északkeleten a szélvédett völgyekben már csak fagypont körüli hőmérsékleteket mérhetünk, és a nappali felmelegedés is erősen visszaesik a csütörtökihez képest.

A GFS modell úgynevezett ensemble (együttes) futtatásának eredménye Budapestre: a felső görbeseregen jól látszik, hogy péntekre a magasban is 7-8 fokkal lesz hidegebb, mint csütörtökön, az alsó görbesereg pedig azt mutatja, hogy a csütörtöki nap folyamán a főváros térségében nem várható jelentős mennyiségű csapadék. (Forrás: wetterzentrale.de)

Hírek, érdekességek

Enyhülő időben romlik a figyelem
Október második hetében lassú enyhülés veszi kezdetét térségünkben. Növekszik a napi hőingás mértéke, a melegfront jellegű időben pedig sokak körében csökken a figyelem, romlik a koncentrálóképesség. Humánmeteorológia.
Másfél havi csapadék 24 órán belül
Kiadós csapadékzóna érkezett július 22-én a főváros fölé. A kettősfronthoz kapcsolódó felhőzetből, illetve a frontvonal mentén kialakuló konvektív felhőzetből egy nap leforgása alatt döbbenetes mennyiségű víz érkezett a felszínre.
Hópamacs hullott az égből – olvasónk látványos videója
Olvasónk, Németh István László nagyon látványos és különleges jelenséget örökített meg: hópihe helyett "hópamacsok" hullott az égből! A különös csapadékformát az általa készült látványos videón tekinthetik meg!
Talajmenti faggyal kezdődik a csillagászati ősz
2014. szeptember 23-án, hajnalban beköszöntött a csillagászati ősz. Ezzel együtt időjárásunk is egyértelműen ősziesre fordult, hiszen a szeles 23-át követően a 24-re virradó éjszaka többfelé számíthatunk talajmenti fagyra. Cikkünkben humánmeteorológiai tanácsokat is olvashat!