Csak átmenetileg rontja el az időt a hidegfront

Észak felől hidegfront érkezik, amit záporok, zivatarok, viharos szelek kísérnek. Péntektől azonban ismét a napsütés lesz a főszerep.

Szerda éjszaka hidegfront éri el a Kárpát-medencét, amely csütörtökön a délutáni órákban már el is hagyja keleti határainkat. A front területén átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet és többfelé várható zápor, zivatar. Az előttünk álló éjszaka tehát csapadékosnak ígérkezik, és csütörtökön a nap első felében is több helyen alakulnak ki záporok, zivatarok a Dél-Dunántúlon és a Dunától keletre. Napközben aztán fokozatosan csökken a csapadékhajlam és a felhőzet, az esti órákra az Alföldön is megszűnnek a záporok.


A hidegfront szerda kora délután még a Baltikum, Lengyelország, Németország felett húzódott.
forrás: sat24.com

A front mögött megerősödik az északnyugati, északi szél, a Dunántúlon, a Duna vonalában és északkeleten pedig gyakran viharossá is fokozódik a légmozgás. A legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/órát.  A szél pénteken már mérséklődik.

A front elvonulását követően péntektől visszatér a napsütés, felhő is alig lesz az égen. A hajnalok ugyan hidegre fordulnak, péntek, szombat és vasárnap reggel több helyen csökkenhet 10 fok alá a hőmérséklet. Pénteken mérsékelten meleg időre van kilátás, majd ismét erősödni kezd a nappali felmelegedés, a csúcsértékek újból elérhetik a 30 fokot.

A jelen számítások szerint a jövő hétvégéig nagy valószínűséggel marad a száraz, nyárias idő, és van esély rá, hogy azt követően is folytatódjon az átlagosnál melegebb idő. Ezt azonban egy hidegfront keresztülhúzhatja, amire a jövő hétvégén adnak esélyt a valószínűségi modellfutások.

Hírek, érdekességek

Trópusi ciklon tart India felé
A karácsonyi ünnepek alatt egy trópusi ciklon indult fejlődésnek a Bengáli-öbölben, amely az év utolsó előtti napján érheti el az indiai partokat.
Speciális meteorológiai műholdat lő fel a NASA
Október végén egy NASA program keretében olyan műhold állhat Föld körüli pályára, amely eddig egyedülállóan, mind időjárási, mind éghajlati információkkal szolgál majd.
Milyen idő lesz az év utolsó napján?
Kissé szelesnek, hidegnek, de jobbára csapadékmentesnek látszik az év utolsó napja, szilveszter éjszakáján azonban már több lehet a felhő.
Villámokat tesztelnek Walesben
Október 13-án új laboratórium nyílt Wales fővárosának egyetemén, a Cardiff University-n: a tudósok a Morgan-Botti Lightning Laboratory-ban a villámcsapások hatását szándékoznak vizsgálni.