Augusztusi hó a Magas-Tátrában

A múlt pénteken és szombaton havas eső, sőt hódara is hullott a Lomnici-csúcson, ami– bár nem számít extrémnek -, nem mindennapi esemény augusztusban.

A tőlünk északkeletre, keletre örvénylő hidegcsepp
hűvös időjárást okozott a hétvégén a Kárpát-medencében, sőt, a keleti,
északkeleti tájakon még e hét elején is többfelé borongóssá teszi a napokat,
hideggé a hajnalokat, és az átlag alatti hőmérsékletűvé a délutáni órákat is.

Hatására igencsak lehűlt a levegő a Magas-Tátrában is.
Pénteken napközben a Lomnici-csúcson egész nap fagypont alatt maradt a hőmérséklet,
mindössze -0,5 fokot mértek a legmelegebb órákban is. Emellett péntekről
szombatra virradó este, illetve éjszaka a csúcson működő meteorológiai
állomáson havas esőt, valamint hódarát észleltek, sőt, szombaton este több
órán keresztül havazott is. Vasárnap reggelre 6 cm vastagságú hótakaró alakult
ki, ami a napközben is fagypont alatti hőmérsékletnek köszönhetően sem olvadt
el, csupán kedd reggelre: két napig tehát friss hótakaró fedte a csúcsot. A
Tátrában nyáron 2600 m körül van a hóhatár, a 2635 m magasan fekvő Lomnici-csúcs
éppen a hóhatáron fekszik – előfordulhat tehát havazás még nyáron is abban a
magasságban.

Az elmúlt időszak rendkívüli hőhullámai után azonban
mindenképpen ritka, hogy ilyen erőteljes lehűlést tapasztaljunk pár nap alatt –
a magassági hidegörvény nélkül nem valószínű, hogy kialakult volna ez a kis
havazás.

A meteorológiai állomás a Lomnici-csúcson

A spanyolországi Murciában mindeközben vasárnap 44,1 fokot mutattak a hőmérők, de több másik spanyol városban (így például Malagában is) 40 fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála. Hétfőre valamelyest mérséklődött a forróság, Malagában is "csak" 35,3 fokos maximumokat regisztráltak a műszerek. 

Hírek, érdekességek

„Bosszút állt” az időjárás a hibázó meteorológuson
A 26 évvel ezelőtti rendkívüli vihar katasztrofális előrejelzéséről elhíresült meteorológus kertjében döntött ki egy fát a szél.
Rekord gyenge volt az idei atlanti hurrikánszezon
A 2013-as volt az elmúlt 30 év legkevésbé aktív hurrikánszezonja. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk az idei elvárásokat, és az azokat megcáfoló gyenge szezon okait.
Rendkívüli villámárvíz Szardínián
Több mint egy tucat emberéletet követelt Szardínián, a hét elején egész Olaszországban heves esőzéseket okozó ciklon miatt kialakult villámárvíz.
Újabb szélvihar fenyegeti Észak-Európát
A hét közepén várhatóan egy, az október végihez hasonló viharciklon halad át az észak-európai térség felett, orkán erejű, 100 km/órát meghaladó széllökések kísérhetik. Hazánkba csütörtök éjjel érkezhet meg a ciklonhoz tartozó viharos szél.