Augusztusi hó a Magas-Tátrában

A múlt pénteken és szombaton havas eső, sőt hódara is hullott a Lomnici-csúcson, ami– bár nem számít extrémnek -, nem mindennapi esemény augusztusban.

A tőlünk északkeletre, keletre örvénylő hidegcsepp hűvös időjárást okozott a hétvégén a Kárpát-medencében, sőt, a keleti, északkeleti tájakon még e hét elején is többfelé borongóssá teszi a napokat, hideggé a hajnalokat, és az átlag alatti hőmérsékletűvé a délutáni órákat is.

Hatására igencsak lehűlt a levegő a Magas-Tátrában is. Pénteken napközben a Lomnici-csúcson egész nap fagypont alatt maradt a hőmérséklet, mindössze -0,5 fokot mértek a legmelegebb órákban is. Emellett péntekről szombatra virradó este, illetve éjszaka a csúcson működő meteorológiai állomáson havas esőt, valamint hódarát észleltek, sőt, szombaton este több órán keresztül havazott is. Vasárnap reggelre 6 cm vastagságú hótakaró alakult ki, ami a napközben is fagypont alatti hőmérsékletnek köszönhetően sem olvadt el, csupán kedd reggelre: két napig tehát friss hótakaró fedte a csúcsot. A Tátrában nyáron 2600 m körül van a hóhatár, a 2635 m magasan fekvő Lomnici-csúcs éppen a hóhatáron fekszik – előfordulhat tehát havazás még nyáron is abban a magasságban.

Az elmúlt időszak rendkívüli hőhullámai után azonban mindenképpen ritka, hogy ilyen erőteljes lehűlést tapasztaljunk pár nap alatt – a magassági hidegörvény nélkül nem valószínű, hogy kialakult volna ez a kis havazás.

A meteorológiai állomás a Lomnici-csúcson

A spanyolországi Murciában mindeközben vasárnap 44,1 fokot mutattak a hőmérők, de több másik spanyol városban (így például Malagában is) 40 fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála. Hétfőre valamelyest mérséklődött a forróság, Malagában is "csak" 35,3 fokos maximumokat regisztráltak a műszerek. 

Hírek, érdekességek

Végre jó idő a hétvégén
Május utolsó, és június első hétvégéjén a csapadékos időjárás nem kedvezett igazán a szabadtéri programok kedvelőinek. Szombaton és vasárnap viszont kárpótol minket a természet.
Esőriadó - nehéz tervezni a hétre
A hét második felében folytatódik a változékony időjárás. Egész napos szabadtéri programot legfeljebb pénteken érdemes tervezni, akkor sem országszerte. A szórványos eső a növényzet számára kedvező.
Fordult a kocka - hétvégén újra strandidő
Kedden egy gyenge hidegfront éri el hazánkat. A száraz, forró időjárást zivataros, mérsékelten meleg napok követik. Hétvégén azonban visszatér az igazi strandidő.
Szélsőséges időjárás Indiában
Mumbaiban az idei gyenge monszuntevékenység, északon az árvíz okoz gondokat.