Algák szedik áldozataikat Franciaországban

Az észak-francia partokon már több tucat vaddisznó pusztult el rejtélyes körülmények között. Toxikus algákra gyanakszanak a hatóságok.

Franciaország északnyugati részén, a Bretagne-félszigetet övező partvidéken tömegesen ütötték fel fejüket olyan algák, amelyek potenciálisan megmérgezik a levegőt. Júliusban eddig már összesen 31 vaddisznó tetemet találtak a környező strandokon, és noha a vizsgálatok még zajlanak, azt már kiderítették, hogy halálukat nem vízbe fulladás vagy betegség okozta. A partokat lezárták a strandolók és turisták elől - rájuk lépve ugyanis a rothadó algákból nagy mennyiségű toxin szabadulhat fel.


Vaddisznó tetem Bretagne egyik partszakaszán az algák között. Eyges feltételezések szerint az okozhatta halálukat, hogy ittak az algák által szennyezett tengervízből.
(fotó: guardian.co.uk, AFP/Damien Meyer)

A helyi hatóságok közlése szerint a tengervízben talált kék-zöld alga (cianobaktérium) koncentrációja meghaladta az egészségügyi határértéket, de a veszélyes szint alatt maradt. Szakértők szerint a halálos algák elszaporodásának hátterében a helyi sertés- és juhfarmok, valamint tehenészetek túlzott mértékű műtrágyahasználata áll. Ezek nitrogéntartalma ugyanis a vízfolyások révén bekerül a tengeröblökbe, ahol egyrészt tápanyagot biztosítanak az algák számára, másrészt a partra került és rothadásnak indult alga a vízben oldott nitrogénnel elegyedve kénhidrogén gázt bocsát ki. A kénhidrogén emberre és állatra egyaránt veszélyes, rendkívül mérgező gáz, szaga a záptojáséhoz hasonlít. Belélegezve perceken belül halált okozhat.

Franciaországban már évtizedek óta gondot okoz az algák jelenléte, most azonban szokatlanul nagy mennyiségben tűntek fel, amihez a különösen meleg nyárkezdet is hozzájárulhatott.

2009-ben egy ember, aki az algák eltakarításánál segédkezett, olyan súlyos mérgezést szenvedett, hogy egy hétre kómába esett, majd meghalt. Egy másik ember, aki a tengerparton lovagolt, szintén eszméletét vesztette, a lova pedig elpusztult ugyanazon a nyáron.

Az algák mindemellett a tengeri élővilágot is veszélyeztetik, hiszen elhasználják az oxigént, így a halak, rákok, kagylók és más élőlények az oxigénhiányos környezetben elpusztulnak, a madarak pedig nem jutnak táplálékhoz a sűrű algaszőnyeg miatt.

Hírek, érdekességek

frontérzékenység és időjárás
Frontérzékenységtől szenved az emberek több, mint 70%-a, 30%, aki időjárásbeteg.
Reggel hűvös van, majd kisüt a nap, gyors felmelegszik a levegő és délutánra már kellemes a hőmérséklet – gyakran ez a forgatókönyv.
Lesújtó szürkeség…
A napot már régóta nem láttuk. Reggel kinézünk az ablakon, szürkeség van és köd, ami alapvetően meghatározza az aznapi hangulatunkat.
Jégbe zárt tudás
Ha több ezer évet visszautazhatnák az időben, akkor megbizonyosodhatnánk arról, hogy Földünk éghajlata folyamatosan változik. Mivel erre a tudomány nem képes, ezért maradnak a közvetett bizonyítékok. Lássuk, milyen úton-módon utaznak az időben a tudósok!