50 év legsúlyosabb aszálya sújtja Kubát

Már két éve tart az aszályos időszak Kubában, a víztározók közel állnak a teljes kimerüléshez. Havannában családok tízezrei csak lajtos kocsikból jutnak vízhez.

Az aszályos időszak már 2 éve tart a szigetországban, mostanra a tározókban a vízszint jóval a normális alatt húzódik, mintegy 80 százalékban kimerültek. Fél évszázada nem kellett ilyen súlyos aszállyal megküzdeniük a kubaiaknak.

A legsúlyosabban a főváros térségét sújtja a szárazság, ahol márciusban mindössze 12 mm csapadékot mértek a szokásos közel 50 mm helyett. Havannában és környékén mintegy 1 millió embert érint a vízhiány, és több mint 100 ezer lakos (családok tízezrei) már legalább egy hete csak lajtos kocsikból jut vízhezm vödrökbne és üvegekben viszik azt haza.


Vízért állnak sorba kubai lakosok a lajtos kocsinál. (msnbc.msn.com)

A problémát tetőzi, hogy a kubai főváros vízvezeték-hálózatának mintegy 70 százaléka igen rossz állapotban van, lyukas vagy nem tudja feladatát ellátni. A folyó víz hiánya megnehezíti többek között a tisztálkodást és a főzést is, ami igen kellemetlen a szinte állandóan fülledt, kánikulai időben.

Az aszályt a májusban kezdődő esős időszak enyhítheti majd, de a megszokottnál jóval több csapadékra lenne szükség a napi vízszükségletek kielégítéséhez (Havannában jelenleg mintegy 520 ezer köbméter víz hiányzik napi szinten) és a víztározók feltöltéséhez.

Hírek, érdekességek

Salgótarjánban mértük a legtöbb csapadékot
Szerda este érte el térségünket az a hidegfront, mely hosszú idő óta végre országszerte mérhető mennyiségű, többfelé pedig jelentős csapadékot hozott.
Csak átmenetileg rontja el az időt a hidegfront
Észak felől hidegfront érkezik, amit záporok, zivatarok, viharos szelek kísérnek. Péntektől azonban ismét a napsütés lesz a főszerep.
Afrikai forróság érkezik Európába
Forró, száraz légtömeg árasztja el Európát az elkövetkező időszakban. A legnagyobb forróságra Ibériában lehet számítani, de nálunk is visszatér a nyári hőség.
Rengeteg eső esett a Brit-szigeteken
Amíg térségünkben a rendkívüli szárazság és a sorozatos hőhullámok okoztak gondot, addig az elmúlt 100 év legcsapadékosabb nyarán vannak túl a Brit-szigeteken élők.