Őszi fesztiválok téli időben

Budapesten több szabadtéri program kerül megrendezésre a hétvégén, melyekre a hideg idő ellenére érdemes ellátogatni.

Október 16-17-18-án kerül megrendezésre a Terézvárosi Búcsú. A látogatók nép- és iparművészeti vásárra, szabadtéri színpadi előadásokra, koncertekre készülhetnek. A búcsú ebben az évben is a forgalomtól mentes Templom téren (a Nagymező és a Király utca kereszteződésében), a Pethő Sándor és a Hegedű utcában zajlik majd.

Lesz lacikonyha, kenyérlángos, rétes, és a borászok is felvonultatják különlegességeiket. Bemutatkozik több nemzetiségi tánccsoport, zenekar, előadásokkal készülnek a kerületi iskolák és óvodák gyermekei. Ezen kívül a rendezvényen fellép többek közt Maksa Zoltán humorista, Vásári Mónika és Bozsó József operett énekes, valamint Bach Szilvia parodista. Láthattok kerékpáros ügyességi versenyt és más sportbemutatókat is. Esténként utcabál várja a szórakozni vágyókat. A programokat Szent Teréz körmenet, szentmise és Haydn-koncert zárja.

Szombaton vehettek részt az Utcafesztivál a Rákóczi úton (Astoria és Blaha Lujza közti szakasz) rendezvényén. Számos beltéri koncerttel, vezetetett sétákkal, alkotó műhelyekkel várják az érdeklődőket, valamint megtekinthetőek lesznek a „street art" ötletpályázat beérkezett pályaművei is. A rendezvény változatos programot kínál fiataloknak és időseknek, a képzőművészet, az irodalom és a színház kedvelőinek. A szervezők a korábban népszerű és eleven utca hangulatát szeretnék újjáéleszteni.

A hétvégi időjárás nem mondható ideálisnak, azonban csak elvétve fordulhat elő kevés csapadék, és néhány órára a nap is kisüt. A szél nem lesz erős, a hőmérséklet viszont az átlagosnál alacsonyabb marad. A hideg idő ellen védekezzetek meleg öltözékkel, a borok kóstolgatásával, és sok tánccal az esti utcabálokon.

Ha valaki mégis szívesebben ülne egy melegebb helyiségben, a hétvégén még ellátogathat a Budapesti Őszi Fesztiválra. A kortársművészeti fesztivált idén 18-dik alkalommal rendezik meg, és ma már Európa legrangosabb fesztiváljai közé tartozik. Célja, hogy bemutassa napjaink művészeit és alkotásaikat a lehető legtöbb művészeti ágban, különös tekintettel a kevés lehetőséggel rendelkező, fiatal alkotókra. A nézők jelentős zenei és színpadi produkciókkal, kiállításokkal, filmekkel és irodalmi művekkel találkozhatnak a fesztivál keretin belül.

Hírek, érdekességek

Augusztusi hó a Magas-Tátrában
A múlt pénteken és szombaton havas eső, sőt hódara is hullott a Lomnici-csúcson, ami– bár nem számít extrémnek -, nem mindennapi esemény augusztusban.
Kis híján új Ázsia rekord született
Július végén alig pár tized fokon múlt, hogy megdőljön a hat évtizedes maximum hőmérsékleti rekord Ázsiában.
Folyóinkat, tavainkat is érinti a szárazság
A Tisza több mérőállomásán közel rekord alacsony a vízszint, a Balatonnál alig fél méter az átlagmagasság. A Velencei-tó vízszintje is átlag alatti, míg a Fertő-tavon jobb a helyzet.
Hőhullám – az idén már a negyedik
Napról napra egyre magasabbra kúszik délután a hőmérő higanyszála, beköszönt az idei negyedik hőhullám. A hétvége időjárása kedvez a nyaralóknak.