Újabb hőség - mire figyeljünk?

Az idei nyárra nem lehet panaszuk a nyaralóknak, rövid megszakításokkal szinte végig a kedvükben járt az időjárás. Ráadásként az augusztus is hőhullámmal búcsúzik, mégpedig az idei ötödikkel. A tartós meleg azonban veszélyeket is rejt, ráadásul javában tombol a parlagfűszezon is.

2015 augusztusának utolsó napjait a kánikula jellemzi, péntektől országszerte 30 fok felett alakulnak a napi maximumhőmérsékletek. Az alacsonyabb napállás és a rövidebb nappalok miatt a tetőzés várhatóan elmarad a korábban tapasztalt hőhullámok alatt mértektől, de 35, 36 fokot még így is mérhetünk egy-két helyen az utolsó pár napban. 

Valamivel elviselhetőbb lesz a forróság, ugyanis az éjszakák a nagyvárosokon kívül kellő mértékű felfrissülést tartogatnak, azonban a nagy napi hőingás szintén megterhelő a keringési rendszer betegségeivel és a szívpanaszokkal küzdők számára. A hőhullámot lezásó hidegfront várhatóan szeptember első napjaiban, talán éppen szeptember elsején érkezik majd meg hazánk térségébe. 

Szép idővel búcsúzik a nyár

A tartós hőség tehát leginkább a szívbetegeket, az időseket, valamint a krónikus betegséggel küzdőket viseli meg, de az időszak vége felé már az egészséges szervezet számára is komoly veszélyeket rejt magában. Országszerte fennáll a napszúrás és a hőguta kockázata, a déli órákban tilos a tűző napon tartózkodni! Lehetőség szerint árnyékos, hűvös, klimatizált helyre kell húzódni, és ezt a pár órát ajánlott pihenéssel tölteni. Amennyiben lehetséges, napi teendőiket végezzék el a reggeli, kora délelőtti órákban. A napot pedig indítsa egy könnyű reggelivel, a receptért kattintson ide!

Gyakoribb ebben a humánmeteorológiai helyzetben a fejfájás és a migrén. Ajánlott naponta 1-2 csésze csalántea, vagy zöldtea fogyasztása.

Nem csak a nappalok, hanem a nagyvárosokban az éjszakák is megviselhetik a szervezetet, hiszen ott nem lesz kellő mértékű a felfrissülés. Az alvászavarok elkerülése érdekében érdemes lehűteni a belső tereket. A kora reggeli órákban szellőztesse át a lakást, amíg viszonylag hűvösebbek az éjszakák. 

Étrendünk megválasztásával is segíthetünk szervezetünkön. A nehezen emészthető ételek helyett fogyasszon például szárnyas húst salátakörettel, továbbá a vitamindús táplálkozásra is fektessen hangsúlyt. A cukkíni rendkívül sokféleképpen elkészíthető, nagyon egészséges, és a diétába is könnyen beilleszthető! 

Nagyon fontos a sok folyadék fogyasztása: testtömegtől függően napi 3-4 liter ajánlott, az izzadékonyabbaknak, fizikai munkát végzőknek még ennél is több. Nem csak a folyadék mennyisége, hanem a minősége is fontos. Az alkohol, a cukros italok, illetve a kávé, az energiaitalok kerülendők. Helyettük a csapvíz, ásványvíz, cukormentes limonádé javasolt, a paradicsomlé is kiváló választás. Az izzadás során elvesztett ásványi sók pótlásáról is gondoskodni kell!

Amennyiben vízpartra megy, vagy sok időt tölt a szabadban, igyekezzen kerülni a tűző napon való tartózkodást, ugyanis nagyon erős lesz az UV-sugárzás. A legkritikusabb a délelőtt 11 órától délután 15 óráig terjedő időszak, ilyenkor lehetőség szerint keressen árnyékot. A kevésbé érzékeny bőrtípussal rendelkezők 20-30-as, a nagyon érzékeny bőrűek viszont legalább 40-es faktorszámú napkrémet használjanak. Továbbá hasznos széles karimájú szalmakalap és UV-szűrős napszemüveg viselése. Legyen tisztában az UV-sugárzás veszélyeivel!

Az allergiások helyzete tovább romlik, a parlagfű pollenje sokfelé magas vagy nagyon magas koncentrációban van jelen. Elsőfokú riasztás van érvényben szinte az egész Dunántúlon és az Alföldön a magas szintet elérő parlagfű koncentráció miatt. Az érintettek kerüljék a tejtermékek fogyasztását, mossanak gyakrabban hajat, és az ágyneműt se szárítsák a szabadban! Ide kattintva többet is megtudhat az allergiáról!

Augusztus hőséggel búcsúzik, csapdék sem várható szeptember elejéig

Iratkozzon fel ingyenes napi hírlevelünkre, és tudja meg első kézből, mi vár Önre, hogy időben felkészülhessen az Önt érintő, időjárás okozta hatásokról!

Friss humánmeteorológiai információkért és előrejelzésért, valamint további tanácsokért ajánlott felkeresni a www.meteoklinika.hu weboldalt, ahol az időjárás emberi szervezetre gyakorolt hatásáról bővebben is tájékozódhat.

Hírek, érdekességek

Napfelkelte a ködfelhő fölött
Az ICI Meteorológia Nagy-hideg hegyi kamerájának bámulatos videója a mai napfelkeltéről.
Nem mindenhol van szürkeség
Érdemes jól megnézni ágfalvi kameránk felvételét, ugyanis a napok óta tartó fényhiányos időszakban kisütött a nap. Országszerte szürke időnk van és ez így lesz a következő napokban is.
Időjárás-módosítás lézerrel?
Lehet-e lézerrel befolyásolni az időjárást? A felhők módosításának egy új – bár a gyakorlatban egyelőre korlátozottan alkalmazható – módszere lehet az, ha lézersugarat irányítanak rájuk.
Több száz féle virág nyílt ki egy angliai kertben
Noha az elmúlt hetekben a Brit-szigetekről szóló időjárási hírek szinte kivétel nélkül viharciklonokról és villámárvízekről szóltak, azért akad olyan pontja is a szigetországnak, ahol az év elején több száz féle növény borult virágba.