Óriási homokvihar söpört át az Arab-félszigeten - videó

Március utolsó hétvégéjén sűrű porfelhő haladt keresztül az Arab-félsziget államain. A homokvihar több mint 500 km hosszan nyúlt el a térségben.

A homokvihar március 25-én, helyi idő szerint késő délután kezdődött Irak és Kuvait térségében. A félelmetes homokfal hatására percek alatt éjszakai sötétségbe borultak a városok, és közel nullára csökkent a látástávolság. Az élet és a közlekedés megbénult, a reptereket is bezárták.

A nagy mennyiségű homokot az erős északnyugati szél, helyi nevén a „shamal" kapta fel Irak és Kuvait sivatagos területeiről. Irak felett ekkor ugyanis egy erős, gyors mozgású hidegfront haladt át, amely mögött Kuvait térségében is 50 km/órát meghaladó szelek fújtak. Az északnyugati szél a későbbiekben a félsziget déli részeire is, egészen Jemenig eljuttatta a porfelhőt, és vélhetően az Üres Negyed nevet viselő sivatagból is további homokot sodort el. Ez a sivatag, amely Dél-Szaúd-Arábia mellett részben Omán, Jemen és az Emirátusok területét is magában foglalja, közel fele annyi homokot rejt, mint a Szahara.

Hírek, érdekességek

Havazással köszönt be a tavasz?!
A meteorológiai tavasz első hete még tartogathat némi meglepetést azok számára, akik már eltették a téli holmikat: csütörtök délutántól ugyanis délen és keleten havas eső, sőt, havazás is lehet!
Kezdődik a zivatarszezon!
Május utolsó harmadában gyakran fülledt időre számíthatunk, sokfelé heves zivatarok alakulhatnak ki. Május 19-én, kedden délután a Dunántúlon kezdődött az idei "zivatarszezon".
Villámgyors volt ez a hidegfront
Február 8-án, vasárnap hajnali fél egykor megérkezett hazánkba egy rendkívül gyorsan mozgó, markáns hidegfront, ami már el is hagyta déli határainkat. A hét utolsó napján többfelé van havazás, hózápor, ami az erős, sokfelé viharossá fokozódó széllel ismét hófúvást okoz a Dunántúlon, csak indokolt esetben üljenek autóba!
Vajon hoznak-e idén fagyot a fagyosszentek?
Idén többé-kevésbé beigazolódik a fagyosszentekhez köthető népi regula: május közepén az ország nagy részén több fokkal az átlagos alá esik vissza a hőmérséklet.