Óránként 760 zivatar van a Földön

A legújabb számítások szerint 760 zivatar keletkezik a Földön óránként – jelentették be az European Geosciences Union konferenciáján Bécsben.

A számítások rámutattak arra, hogy alaposan túlbecsülték a zivatarok számát, amit közel száz éve használnak a kutatók.

Az új kutatáshoz egy 40 állomásból álló globális megfigyelő-hálózat adatait használták fel, melyek a villámlások által keltett elektromágneses impulzusokat detektálták.

A mérésekből kitűnik, amit már eddig is tudtak a kutatók, hogy a legtöbb zivatar a trópusi térségben keletkezik. Ebben a térségben a legerősebb napsütés, ami a zivatarok alapjául szolgáló erős konvekciót létrehozza.

A szokatlan eredmény a zivatarok számában keresendő. Az 1920-as évektől használt zivatar-számot pontosították most a tudósok. Eddig a brit klimatológusok által kalkulált óránkénti kb. 1800 zivatart vettek alapul, de ez a számítás hiányos adatokon és hibás feltételezéseken alapult, mely szerint a zivatarok egyforma számban keletkeznek az óceánok és a szárazföldek fölött.

Az igazság azonban az, hogy a legtöbb villámlással járó vihar nappal a szárazföld fölött keletkezik, azon belül is a Kongó-medencében. A legerősebb villámaktivitás greenwich-i idő szerint dél körül mérhető.

Hírek, érdekességek

Harmincan fagytak meg Indiában
Eddig legkevesebb 30 ember vesztette életét India északi tartományaiban a fagyos időjárás miatt. Helyenként -20 foknál is hidegebbet mértek.
A hétvégéig még jók a hóviszonyok a magyar sípályákon
A hét végére megenyhül az idő, így várhatóan a sípályákon is olvadni kezd a hótakaró. A téli időjárást és a jó hóviszonyokat érdemes addig kihasználni.
Közlekedési káoszt okozott Japánban a havazás
Japán nyugati részén közel két napig tartó rekord havazással kezdődött az év. A térségben helyenként 20 kilométeres dugók alakultak ki.
Lehet korcsolyázni Agárdnál és Siófokon
Nagy tavaink déli partján a jég már elérte a korcsolyázáshoz szükséges vastagságot, az arra kijelölt helyeket bátran felkereshetik a siklani vágyók.