Zsugorodó madarak

Az nem újdonság, hogy a klímaváltozás nemcsak minket, embereket érint, hanem a növény- és állatvilágot is. Miközben a kormányok nemzetközi egyezmények segítségével igyekszenek mérsékelni a klímaváltozás hatásait, úgy tűnik, egyes állatfajok már az új, melegebb éghajlathoz idomulnak.

Ausztrál biológusok nemrégiben meglepő eredményre jutottak kutatásaik során. Nyolc különböző helyi madárfajt tanulmányozva azt tapasztalták, hogy az elmúlt száz év alatt méretük csökkent. A folyamat hátterében a globális felmelegedés állhat.

Az Ausztrál Nemzeti Egyetem egyik biológusa, Janet Gardner elmondása szerint a ma élő madarak mintegy négy százalékkal lettek kisebbek elődeiknél. Megfigyelések szerint a madarak, csakúgy, mint más állatfajok, a melegebb éghajlatokon általában kisebb méretűek, mint egyébként, ugyanis a kisebb testméret révén sokkal gyorsabban tudják leadni a felesleges hőt. Így ugyanazon faj példányai a sarkvidékek környékén nagyobbak, mint az egyenlítői területeken.

A tanulmány során fény derült arra, hogy a Sidney-ben ma élő madarak akkora méretűre zsugorodtak, mint a körülbelül 1000 kilométernyivel északabbra és hét szélességi körrel az Egyenlítőhöz közelebb fekvő Brisbane-ben honos társaik.

Úgy tűnik tehát, hogy a madarak testfelületük csökkentésével már elkezdtek alkalmazkodni a klímaváltozáshoz, így minimalizálva az őket érő hőstresszt.

Hírek, érdekességek

Nagy-Britanniában erős hidegfront vet véget a kellemes időnek
Szokatlanul meleg van jelenleg Nagy-Britanniában, de a hétvégére komoly lehűlést várnak a szakemberek.
Most Ózdot "kapta el" a zivatar
Holnaptól nagyjából két napig országszerte szárazabbra fordul az idő, ma még azonban elszórtan előfordult zivatar.
Nyárias majális néhol záporokkal, zivatarral
Május 1-én is marad az ilyenkor szokásosnál több fokkal melegebb idő, és főleg északon, északkeleten zavarhatja meg a programokat zápor, néhol egy-egy zivatar.
Visszatért a gólyapár Tokajba
Tokajban a hosszú hónapokig üresen árválkodó gólyafészkekbe március 31-én, azaz vasárnap visszatértek a hűséges lakói, és reméljük, még sokáig itt is maradnak.