Visszatér a napsütés és a nyárias idő

Már két hete a tart az átlagosnál hűvösebb, csapadékos, gyakran őszies jellegű időjárás. A héten azonban visszatér a tartós napsütés és ismét mérhetünk 30 fok körüli hőmérsékleteket.

Hétfőn még sok lesz felettünk a felhő, főként a déli megyékben süthet ki hosszabb időre a nap. További esőre, záporokra, az Északi-középhegységben és a Duna-Tisza közén néhol zivatarokra is számítani kell, és a csúcshőmérséklet továbbra is bőven elmarad az ilyenkor megszokottól.

Kedden már javulás kezdődik, napközben északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, és a Dunántúlon már többnyire száraz, napos időre van kilátás. A Dunától keletre szórványosan még kialakul csapadék, de napközben itt is egyre többfelé süt ki a nap. A folytatásban sok lesz a napsütés a nappali gomolyfelhő-képződés mellett, zápor, zivatar csak elszórtan alakul ki. Ezzel együtt a levegő is gyorsan melegszik: a hét második felében a csúcshőmérséklet eléri, helyenként meghaladja a 30 fokot.

A légköri folyamatok előrejelezhetősége, kaotikus mivoltukból adódóan az idő előrehaladtával jelentősen nehezül, az előrejelzés bizonytalansága nő. Mindenesetre, az augusztus 6-7-i hétvégén egy hidegfront érheti el a Kárpát-medencét, de ennek erőssége (a csapadék mennyisége, a lehűlés mértéke) és egyáltalán az, hogy valóban megérkezik-e, a fentiek alapján meglehetősen bizonytalan még.

Hírek, érdekességek

Rekordmeleg július Hobartban
Az ausztrál szigetállam, Tasmánia fővárosában Hobartban, az idei július minden idők legmelegebb júliusa lehet.
A Forma 1 idejére megjön a jóidő
A hétvégén rendezik meg 25. alkalommal a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A versenyre visszatér az igazi nyári idő.
Darwinban rekordmeleg volt az éjszaka
Ausztráliában javában tart a tél. Az országban többfelé a szokásosnál is enyhébb az időjárás. A hétfőre virradó éjszaka Darwinban is rekord meleget hozott.
Éles különbség a keleti és nyugati országrész között
Hőmérsékleti szempontból pénteken nagyon nem volt mindegy, hogy a keleti vagy a nyugati országrészben élünk. Míg keleten szikrázó napsütés és 30 fok volt, addig nyugaton esett az eső és alig van 15 foknál melegebb.