Veszélyben a libanoni cédrusok

Libanon jelképét a klímaváltozás fenyegeti. A cédrust fölvették a veszélyeztetett fajok listájára.

A klímaváltozás különösen nagy hatással lesz a közel-keleti országokra. A régióban a leginkább veszélyeztetettek között van Észak-Afrika, Egyiptom, Libanon és Szudán.

Libanonban a klímaváltozás már most is érezteti hatását. Megvizsgálták az éves csapadékeloszlást és a nyári átlaghőmérsékleteket. A csapadékmennyiség csökken, a hőmérséklet pedig emelkedik.

Az ország jelképe, a libanoni cédrus, a hegyvidéki, nedves éghajlatot kedveli. Az örökzöld fák lassan növekednek, és a múltbeli túlzott fakitermelés miatt számuk erősen megfogyatkozott. Néhány, még élő példány korát 2000 évre becsülik. A megmaradt fák helyét védett területté nyilvánították.

Előzetes felmérések szerint az ország lakossága 2025-re majdnem duplájára nő, kb. 7,6 millió főre. A népességrobbanás és a melegedő éghajlat súlyos vízhiányhoz vezethet. 2007-es előrejelzések a vízhiány bekövetkezését 2010-re jósolták. A száraz levegő és a kevés eső a cédrusok kipusztulásához vezethet.

Hírek, érdekességek

Az átlagosnál melegebb eddig 2012
A napi átlaghőmérsékleteket tekintve az idén a február kivételével eddig minden hónapban melegebb volt hazánkban, mint a 30 éves klímaátlag.
Sosem volt ilyen kevés jég az Északi-sarkvidéken
A napokban véget ért az olvadás az Északi-sarkon, ahol idén minden korábbinál kisebbre zsugorodott a jégtakaró.
Tömegesen jönnek a harlekinkaticák
Csak pár éve jelentek meg hazánkban, évről évre azonban tömegesen lepik el a városokat a harlekinkaticák. Az ajtó- és ablakrésekben, a ház zugaiban keresnek telelőhelyet. Most is.
Rendkívülire zsugorodhat az északi jégsapka idén
Az elmúlt hónapokban az arktikus jégtakaró gyakran minden korábbi kiterjedését alulmúlta, és az idei minimum beálltáig még egy hónap hátra van.