Víz alatt van Dél-Ausztrália

Ausztrália keleti partvidékét hetek óta tartó esőzéseket követően katasztrófa sújtotta térségnek nyilvánították. A víz lakóépületeket és ültetvényeket öntött el, és négy ember életét követelte.

Noha Ausztrália ezen vidékén évek óta az aszály okoz gondot, az idei évmásodik felé épp sok csapadékával sújtja a térséget. A déli kontinens egy rekord csapadékos tavaszi (szeptember-november) időszakot tudhat maga mögött, ami már októberben áradásokat okozott Új-Dél-Walesben. A legutóbbi árhullám pedig mintegy két hete kezdődött.

Ez idő alatt emberek tízezrei kényszerültek otthonaik elhagyására. Az ítéletidő már négy halálos áldozatot is követelt Queensland és Új-Dél-Wales tartományokban, akiknek járművét a víz magával ragadta. A két tartományban összesen 45 települést természeti katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánítottak. Becslések szerint az áradások az ország búzaállományának közel felét tehetik tönkre, és a kőszénbányászatot is jelentősen hátráltatja - a búza az ország egyik legfontosabb exportcikke, míg a szénhiány miatt több vasútvonalat is felfüggeszettek.

Az egyik leginkább veszélyeztetett település az Új-Dél-Walesben fekvő Queanbeyan városa. Itt csütörtökre virradóan alig pár óra alatt közel kéthavi csapadék, mintegy 10 cm eső hullott, amit a már az elmúlt 10 nap esőzései során átázott talaj képtelen volt elvezetni, így az egyébként is megáradt helyi folyó kilépett medréből, és elöntötte a belvárost. Ilyen mértékű áradásra már 30 éve nem volt példa.

Queanbeyan városa az áradat után.

Bár pénteken átmenetileg szárazabbra fordult az időjárás, a meteorológusok további heves esőkre figyelmeztetnek, ami újabb hirtelen áradásokhoz vezethet.

Hírek, érdekességek

Zivatarok augusztus elején is
Augusztus első hétvégéje meglehetősen változékony időt hozott. A szombati fővárosi felhőszakadás utána vasárnap délután először a Balaton környékén észleltünk vonalba rendeződött zivatarokat, később a Mátrában fejlődtek intenzív csapadékot adó gomolyfelhők, amiket meg is örökített egyik kameránk. A következő hét elején sem nyugodott meg a légkör: hétfőre virradó éjszaka egy zivataros csapadéktömb okozott sokfelé jelentős csapadékot a középső országrészben.
Három kettősfront hat nap alatt
November 13-tól kezdve 6 nap alatt három kettősfront is érkezik, ráadásul egyre nagyobb csapadékot okoznak. A jelenlegi előrejelzések szerint november 18-án országos eső várható. Olvassa el cikkünket és tudjon meg többet a kettősfrontokról, valamint azok élettani hatásairól!
Rendkívül csapadékos volt a július
Az idei július az átlagosnál jóval csapadékosabb volt. Az ICI Interaktív Meteorológia mérései szerint országos területi átlagban közel kétszer, helyenként pedig több mint háromszor annyi eső esett, mint amennyi ilyenkor szokott.
Tavasz ilyenkor, novemberben?!
Ugyan csak képletesen, de a címben feltett kérdésre a válasz: igen! November elején ugyanis az átlagosnál több – 5-én, szerdán akár 10! – fokkal enyhébb idő várható hazánkban, és a hét második felében fölénk húzódó frontzóna sem hoz jelentős lehűlést. Ez a szokatlan idő természetesen szervezetünkre is hatással van, a következő napokban elsősorban fáradékonyságra és fejfájásra panaszkodhatunk. Cikkünkből az is kiderül, hogyan enyhíthetjük ezeket a hatásokat.