Változékonyan alakul a hétvége időjárása

Változékonyan alakul az időjárás a hét végén. Szombaton akár kirándulni is mehetünk, de azért az esőkabátra is szükségünk lehet.

Pénteken változóan, többször erősen felhős lesz az ég az ország felett. Eleinte főként a Dunántúlon, délután a keleti országrészben várható eső zápor. A délies szél időnként megélénkül. A hőmérséklet csúcsértéke 8, 13 fok között alakul.

A kora reggeli órákban a keleti megyékben helyenként pára és köd lassítja a közlekedést, ezért érdemes a szokásosnál kicsit korábban elindulni otthonról. A nap folyamán az országban többfelé lesznek esőtől nedves, csúszós útszakaszok, és az útra hullott falevelek is csúszóssá tehetik az útburkolatot, ezért érdemes óvatosan, nagyobb követési távolságot hagyva közlekedni.

Szombaton a párás, ködös reggelt követően változóan felhős lesz az ég, hosszabb-rövidebb időszakokra a nap is előbújik. Kiránduláshoz, túrázáshoz ideális lesz az idő. Csapadékra csak elvétve lehet számítani, de aki biztosra akar menni a hátizsákjába tegyen el egy esőkabátot. Mérsékelt délies szélben, a délutáni órákban 8, 13 fokig melegszik a levegő. A legmagasabb értékeket délkeleten lehet majd mérni.

Vasárnap délnyugat felől fokozatosan mindenhol megvastagszik a felhőzet és a délutáni órákban a Dunántúlon már ismét elered az eső. A délkeleti szelet időnként élénk széllökések kísérik. A hőmérséklet csúcsértéke csak kevéssel haladja meg a 10 fokot.

Hírek, érdekességek

Az Alpok északi részén kedden többfelé kiadós havazás volt. A hóesés szerdán is folytatódott. Helyenként csaknem fél méter friss hó hullott.
Nyakunkon az ősz
Elsején már megkezdődik a meteorológiai értelemben vett ősz, a szüreti évszak egyelőre azonban barátságos arcát mutatja.
Kánikula van Ibériában - a kontinensen először
Csütörtökön már csak néhány tized fok hiányzott, pénteken azonban már megvolt az első kánikulai nap a kontinensen. Ibéria déli részén a hőmérséklet elérte a 30 fokot.
Felhőszakadás is volt csütörtök este
Csütörtök délután egyszerre több helyen jelentek meg zivatarok az országban. Este helyenként felhőszakadás is előfordult, és átmenetileg viharossá fokozódott a szél.