Trópusi vihar a Szaturnusz egyik holdján

Miközben a csillagászok a Szaturnusz bolygó Titán nevű holdjának egyenlítői területeit tanulmányozták tavaly nyáron, meglepődve tapasztalták, hogy egy trópusi vihar került a távcsövük látószögébe. A felfedezést a napokban jelentették be.

A Titánon uralkodó éghajlat sokban hasonlít a földihez. A legfőbb különbség abban áll, hogy míg a Földön vízkörforgás, addig a Titánon metánkörforgás zajlik. A Titánon is kialakulnak felhők, tavak, illetve csapadék, csak ezeket mind metán alkotja. A hold rideg éghajlata miatt a víz csak jég formájában található meg.

A metánfelhők nem számítanak szokatlan jelenségnek a Titánon, habár a hold egyenlítői vidékén sosem figyelték meg őket. 2008 áprilisában azonban a csillagászok a Gemini űrtávcső és a NASA Hawaii-ra telepített infravörös teleszkópja segítségével egy körülbelül 3 millió négyzetkilométeres területet lefedő vihart pillantottak meg a hold egyenlítőjén.

Az arizonai Lowell Megfigyelőközpont egyik csillagásza, Henry Roe elmondása szerint a kutatók eddig úgy gondolták, hogy az egyenlítői vidék igen száraz, és ezért ott nem jelenhet meg felhőzet.

Egyelőre még nem sikerült fényt deríteni a jelenség okára, azonban a tudósok úgy vélik, hogy a vihar geológiai aktivitás, például gejzírkitörés vagy hegységképződés eredményeképp jött létre. Ugyanakkor nem kizárható, hogy légköri hatások váltották ki. Mindenestre a kialakulás után a vihar felhőzete hullámok formájában szétterjedt a Titán légkörében.

Hírek, érdekességek

Fákat, épületeket rongált meg a szélvihar
Hozzánk, és a Brit-szigetekre is menetrend szerint érkezett meg a szélvihar. Károk is keletkeztek, a fákat és épületeket is megrongált a tomboló szél.
Frontok jönnek-mennek a Kárpát-medencében
A következő napokban igen változékony időre van kilátás a Kárpát-medencében, egymást érik az időjárási frontok.
Egymást követik a viharciklonok az Atlanti-óceánon és Nyugat-Európában
Az Atlanti-óceán felett kialakult markáns ciklonban örvénylő légtömegek hatására egymást követik a viharos időjárást okozó frontok a Brit-szigeteknél és Nyugat-Európában.
Hőhullám Dél-Amerikában és Ausztráliában
Miközben nálunk javában tart a tél, a déli féltekén tombol a nyár. Ausztráliában és Dél-Amerikában is 40 fokos hőség teszi próbára a helyieket.