Több hullámban jön a csapadék

Éjszaka hidegfront vonul át az országon. Fél 7 felé a Dunántúlt egy kiterjedtebb csapadéksáv érte el, amely a nyugati határszél után a Balatonnál okozott zivatarokat, és tovább halad kelet felé.

A nap első felében elszórtan, főként az Alföldön, illetve később az Északi-középhegységben alakultak ki záporok, zivatarok. Miskolcon késő délután pl. jég is esett. 14 óra tájt az északnyugati határszélen megjelentek az első, hidegfront előtt kialakult zivatarok. Ezek kelet felé haladtak az Észak-Dunántúlon, mögöttük pedig már a frontvonal mentén érkeztek az újabb zivatargócok. Az első csapadékhullám 6-negyed 7 felé érte el a fővárost, mögötte pedig egy kiterjedtebb csapadéksáv érkezett a Dunántúlra.

A második hullámból Szentgotthárdon valamivel negyed 8 előtt kezdett esni, és 20 perc alatt 15 mm hullott. A Sat24 műholdképn jól látszódik a Nyugat-Dunántúlt betakaró vastag felhőtömb (19:15 órakor). A csapadéksáv a nyugati határszél után háromnegyed 9 felé érte el a Balaton nyugati medencéjét. Tovább halad kelet felé.

A szél a délután második felétől egyre többfelé fordult nyugatira, északnyugatira, és részben a csapadék, részben a beáramló hidegebb levegő hatására a hőmérséklet csökkenni kezdett nyugat felől.

Bakonycsernyét negyed 6 előtt érte el az első zivatar:

Ez 10 perccel később Mórra is megérkezett:

Kárpát-medencei hőtérkép fél 6 körül:

Hírek, érdekességek

Többfelé fordult elő hétfőn zivatar, de nem ez volt a héten az utolsó
Hétfőn eleinte a Tiszántúlon vonalba rendeződve, később gócokban máshol is megjelentek zivatarok. Felhőszakadás, jégeső is előfordult. Hajnalig nem nyugszik a légkör.
Japánt árasztotta el utolsó napjaiban a Songda tájfun
Gyengülő állapotában is heves esőzést és áradásokat okozott a hétvégén Japánban az a tájfun, amely korábban az év első szupertájfunjává erősödött.
Októberig 10 hurrikán is kifejlődhet az Atlanti-óceánon
Az Atlanti-medencében augusztusban felgyorsul a ciklonfejlődés, és a NOAA legfrissebb előrejelzései szerint a szezon végéig akár 10 hurrikán is kialakulhat.
Özönvíz van Dél-Koreában
Az elmúlt két napban heves esők áztatták Dél-Koreát, már több száz milliméter csapadék esett, földcsuszamlások is kialakultak.