A Szahara elérte Európát

A napokban Földünk legnagyobb homoksivatagából több száz kilométer hosszan elnyúló porfelhő húzódott kontinensünk délnyugati partjaihoz.

A hét elején egy alacsony nyomású képződmény alakult ki Észak-Afrika felett. Az ennek áramlási rendszerében kialakult erős szelek felkapták a Szahara homokját, és előbb nyugat, majd észak felé szállították, és egy több száz kilométer hosszú porfelhő jelent meg Portugália partjainál is.

A NASA felvétele 2011.04.06-án.

A levegőben lévő por számos nagyskálájú légköri folyamatban szerepet játszik. A porszemcsék egyfelől aeroszol, illetve kondenzációs részecskékként működnek, és elősegítik a felhő- és csapadékképződést. A porrészecskék és a kialakuló felhők másfelől megnövelik a hasznosítatlanul visszavert napsugárzást, vagyis egyfajta árnyékolóként viselkednek, hűtő hatást fejtenek ki.

A porral együtt különböző ásványi anyagok, elsősorban vasrészecskék is az atmoszférába kerülnek, amelyek száraz vagy nedves ülepedés útján az óceáni élővilág burjánzását segítik elő. Ezek ugyanis fontos tápanyagot jelentenek a tenger felszíni rétegeiben élő, a tápláléklánc alapját képező fitoplanktonok számára. Virágzó plankton telepek a fenti képen is láthatók, Portugália atlanti partjainál türkizes örvényekként jelennek meg, noha a homokvihar és eme planktonvirágzás között nincs szükségszerűen összefüggés.

Hírek, érdekességek

Szombaton hófúvás, vasárnaptól javul az idő
A csapadékos időjárás pénteken és szombaton is tovább folytatódik. Szombaton nyugaton hófúvások várhatók. Vasárnaptól szárazabb napok jönnek.
A Kína délnyugati részén fekvő Chongqing önkormányzatában heves vihar tombolt, legalább 29 ember halálát okozva.
Nyugat-Magyarország a hó fogságában
A szombati hófúvás komoly fennakadásokat okozott a közlekedésben. Sok út járhatatlanná vált, egy vonat elakadt a hóban. A folytatásban tavaszias időre van kilátás.
Rengeteg eső esett az elmúlt napokban
A májusi átlagos csapadékmennyiség 55-70 milliméter között alakul az országban. A hónapból eddig eltelt 14 nap alatt már többfelé lehullott az egész havi csapadékmennyiség.