Szép nyári időben ünnepelhetjük az államalapítást

Péntek este ugyan egy hidegfront éri el a Kárpát-medencét, a hétvégi ünnepségeket azonban nem zavarja. Napos, meleg idő ígérkezik.

Idén már augusztus 19-én, pénteken megkezdődik az államalapításhoz kapcsolódó ünnepség-sorozat a fővárosban. Az érdeklődők a Duna-parton megkóstolhatják a hagyományos magyar ételeket, italokat, emellett több nagyszabású koncerten és utcabálon is részt vehetnek.

Szombaton a hagyományoknak megfelelően reggel 8 órakor a Kossuth téri zászlófelvonással veszi hivatalosan is kezdetét az augusztus 20-i ünnepség. Ezt a tisztavatás követi a Hősök terén, majd a kilátogatók az esti tűzijátékig számos program közül válogathatnak - pl. lesz történelmi karnevál és vízi parádé, táncbemutatók, bábelőadások, koncertek, de élő kívánságműsor is, és megkóstolhatjuk az ország tortáját is.

Az ünnepség elmaradhatatlan része a tűzijáték, amely este 9 órakor kezdődik, és Budapest mellett Baján és Debrecenben is sor kerül állami fényjátékra.

Debrecenben egyébként vasárnapig tart hazánk egyik legnagyobb rendezvénye, a Virágkarnevál, amely szintén augusztus 20-hoz, Szent István napjához és az új kenyér ünnepéhez kapcsolódik, de az utóbbi években már egy egész hetes rendezvénnyé nőtte ki magát. Érdemes akár csak egy-két napra is ellátogatni a városba és megcsodálni az Európában egyedülálló méretű virágkompozíciókat.

Az időjárás kedvezni fog az ünnepségeknek, hiszen pénteken és vasárnap szinte felhő is alig lesz az égen, de szombaton is csak átmenetileg várható több gomolyfelhő egy átvonuló gyenge hidegfront hatására. A front pénteken estefelé közelíti meg a Kárpát-medencét, és gyorsan áthalad a térségen. Hatására csak elszórtan alakul ki zápor, zivatar, elsősorban a nyugati és északi határszélen. Az északnyugatira forduló szél azonban szombaton megélénkül, napközben a középső és keleti tájakon időnként megerősödik. Pénteken igazi kánikula lesz 30, 34 fokkal, szombaton és vasárnap többnyire 26, 32 fok között alakul a csúcsérték.

Hírek, érdekességek

„Még nyílnak a völgyben a kerti virágok…”
Ha Petőfi Sándor a fenti sorral kezdődő Szeptember végén című versét az idei évben írta volna meg, akkor a szeptember helyett írhatott volna akár októbert is – idén ősszel már nem először nyíltak ki a tavaszi virágok.
Tájfun sújtotta Japánt is
Az idei, a Csendes-óceán nyugati medencéjében igen aktív tájfunszezonban nem a Wipha nevű trópusi ciklon volt az első – és feltehetőleg nem is az utolsó –, amely heves szélviharokkal és özönvízszerű esőzéssel sújtotta Japánt.
Christian Északnyugat-Európában tombol
Évek óta nem látott vihar söpör végig Európa északnyugati részén. Főként az orkán erejű, helyenként 180-190 km/órás lökésekkel járó szél okoz komoly károkat az Északi-tenger partján fekvő országokban.
Történelmi vihar a Fülöp-szigeteken
A Fülöp-szigetek történetének legsúlyosabb vihara lett a Haiyan nevű szupertájfun. A több, mint 300 km/órás széllökésekkel érkező trópusi ciklon miatt becslések szerint eddig több mint ezren haltak meg.