Szélsőséges január

Rendkívül szélsőséges hőmérsékletek jellemezték 2014 első hónapját, tavasz és kemény tél is megjelent csaknem egy hét leforgása alatt.

Az év első hónapjából ugyan még hátra van három nap, a várható időjárás tükrében azonban elmondható: 2014 januárja már "letudta" a maga legmelegebb és leghidegebb időszakát. Ráadásul a március végét idéző és a kemény téli értékek között pontosan csak egy hét telt el. Január 20-án még nehezen lehetett elképzelni, hogy a 15-16 fokos délutáni hőmérsékleteket mutató hőmérők hét nap múlva hajnalban már a negatív tartományban jeleznek csaknem ugyanennyit, és aznap néhol még napközben sem melegedett a levegő -5 fok fölé. 

Az ICI Interaktív Meteorológia országos mérései alapján készült hőmérséklet-térképek 

Január 20-án 15, 16 fok jellemezte az időt, 27-én viszont csaknem -15 fokot mértünk a középső tájakon

Az országszerte nyíló tavaszi virágok látványát havas tájak képe váltotta fel, az addigi csapadékszegény időszak is egy csapásra véget ért hazánk legnagyobb részén. Az "igazi" télből csupán a főváros és az északnyugati megyék maradtak ki, de csak abban a tekintetben, hogy arrafelé nem, vagy csak nagyon kevés hó hullott. A kemény fagyok ott is teret nyertek, ráadásul egyik napról a másikra. 

A következő napokban a változatosság kedvéért a csapadék tartogat majd "izgalmakat": a hó mellett havas eső, ónos eső, és eső is várható nagy változékonyság mellett, nehéz lesz a közlekedés az utakon!

Folyamatosan frissülő időjárás-előrejelzésünk itt olvasható.

Ezzel együtt folytatódik a megterhelő humánmeteorológiai helyzet is. Az aktuális időjárás szervezetre gyakorolt hatásairól és tanácsokról a Meteo Klinika hunlapján lehet tájékozódni.

Még a Mátrában is kitavaszodott

Kovács Henrik január 18-i felvétele

Hírek, érdekességek

Viharos szél várható a Brit-szigetek térségében
Az Atlanti-óceán felett, a Brit-szigetektől nyugatra egy markáns ciklon örvénylik. A ciklon területén viharos erejű a szél, és kiadós csapadék hullik. Az angol meteorológiai szolgálat 110 kilométer/óra feletti széllökésekre figyelmeztet.
Viharciklon fejlődik az Atlanti-óceánon
Az Atlanti-óceán felett, a Brit-szigetektől délnyugatra egy markáns ciklon örvénylik, amely az előrejelzések szerint a következő 24-48 órában tovább erősödik.
Trópusi vihar veszély Puerto Rico közelében
Az amerikai Hurrikán Előrejelző Központ előrejelzései szerint Puerto Rico közelében egy újabb trópusi ciklon van kialakulóban.
15 fokos lehűlés és viharos szél kíséretében érkezik a hidegfront
Csütörtökön egy markáns hidegfront éri el a Kárpát-medence térségét. Jelentősen visszaesik a hőmérséklet, visszatért a tél.