Szélsőséges időjárás hazánkban

Az elmúlt napok, hetek időjárására a változékonyság volt leginkább jellemző. Az ország északi részén, május végén, több helyen mértek fagypont körüli minimum hőmérsékletet, Nyugat-Magyarországon május 30-án 8 fok volt a legmagasabb nappali hőmérséklet.

Május utolsó hétvégéjén az északi megyékben több csapadék hullott, mint az azt megelőző három hónapban összesen. Valamint ne felejtsük el június első vasárnapjának viharos időjárását, melyben több ezer ház rongálódott meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A napokban pedig egy anticiklonnak köszönhetően 30 fok fölötti hőmérsékleteket mérhetünk szerte az országban.

A rendkívüli hideg, valamint a csapadékos időjárás hátterében egy úgynevezett magassági hidegörvény állt. Ez a sekély ciklon sarkvidéki levegőt szállított a Kárpát-medence fölé május utolsó napjaiban, majd több napig a térségben örvénylett.

A nyár eleji változékonyságot egyébként a népi megfigyelések is alátámasztják. Erről szól a Medárd napi időjáráshoz kapcsolódó hiedelem is, mely szerint, ha ezen a napon esik, akkor negyven napig esik, ha pedig száraz az említett nap, akkor negyven nap szárazság jön.

Ennek a megfigyelésnek a magyarázata az Európában ilyenkor szokásos áramlási rendszerek kialakulásával van összefüggésben. Ekkorra ugyanis a szárazföld felszíne sokkal jobban felmelegszik, mint az óceán. A kontinens fölött felemelkedő meleg levegő helyébe az óceán felől hűvös, nedves légtömegek érkeznek.

Ezek a légtömegek erős hidegfrontok formájában törnek be a Kárpát-medencébe, melyeket heves zivatarok kísérnek. Az ország északkeleti részén végigsöprő jégeső is ehhez a jelenséghez kapcsolódott.

Hírek, érdekességek

Hétvégi programajánló
A hétvégén egy gyenge hidegfront éri el a Kárpát-medencét, hatására az ország nagyobb részén megszűnik a szürke, ködös időjárás, így érdemes lehet szabadtéri programokat szervezni.
Északon 20 centi hó hullott, és a fővárosban is szakadt
Nyugaton és északon szerdán hajnali négy körül kezdődött a havazás. Az északi megyékben a 20 centit is elérte a friss hótakaró. A szél főként keleten okoz hófúvást.
A havazás olvasóink szemével
Az elmúlt napokban hirtelen lehullott hó több olvasónkat is arra késztette, hogy fényképezőgépet ragadjon. Nézze meg a beküldött felvételeket!
Brazíliában ér véget az F1-es szezon
Az idei Forma 1-es szezon utolsó versenye következik ma Brazíliában, Sao Paulo-ban, ahol az időjárás izgalmassá teheti a zárófutamot.