Szárazság a Száhel-övezetben

Az afrikai Száhel-övezet arról nevezetes, hogy nagyon kevés eső esik a területén. A napokban egy tanulmány látott napvilágot, mely a térség csapadékviszonyairól ad információt.

A Száhel-övezetet északon a Szahara, délen pedig a szudáni szavanna határolja. Mivel távol fekszik a tengerektől, valamint az uralkodó szelek is olyanok, hogy a nedves légtömegek elkerülik a terület, a Föld legszárazabb vidékei közé tartozik.  Pénteken, december 16-án jelenik meg a „Száraz Környezet" című angol nyelvű folyóirat (Journal of Arid Environments), melyben részletesen megismerkedhetnek az olvasók a jelenség hátterével is.

A kutatások éghajlati elemek megfigyelésein, fotókon, korabeli megfigyeléseken, műholdképeken alapulnak, egészen 1954-ig visszamenőleg. A vizsgálatok során mintegy 1500 fát számláltak és mértek meg, majd kísérték figyelemmel fejlődésüket. A kutatók az övezet hat államára fókuszáltak, a nyugat-afrikai Szenegáltól a közép-afrikai Csádig. Az időszak alatt a klíma 0,8 fokkal melegedett, a lehullott csapadék mennyisége pedig 48%-kal csökkent 2002-ig, mindez pedig azt eredményezte, hogy a nyilvántartásba vett fák hatoda kipusztult. Mindezek mellett a különféle fafajták ötöde teljesen kihalt egyes vidékekről, ezen belül is az őshonos gyümölcs- és szálfák szenvedték el a legnagyobb veszteséget.  Az egyre szárazabb éghajlat következtében pedig a növényzettel borított területek mindinkább a nedvesebb részek felé korlátozódnak, több és több teret adva át a csupasz homokfelszínnek.

Az pedig még nagyobb baj, hogy nem csupán egyes fajok, hanem egész növénycsoportok pusztultak és pusztulnak ki ma is a klímaváltozás következtében. Afrikának ezen részén szegény, elmaradott törzsek élnek, akiknek nagyon fontosak a fák a mindennapi élet folyamán: abból építkeznek, tüzelésre használják, kereskednek vele, a gyümölcseikből táplálkoznak, így beláthatatlan humanitárius következményei lehetnek az övezet kiszáradásának.

Az egyik lehetséges magyarázat szerint emberi okai is lehetnek a problémának: a lakosság hamar kimeríti a természeti erőforrásokat (erdőégetéssel, a megművelt földterület kiterjesztésével), ezzel együtt a fejlett országok pedig az üvegházgázok kibocsátásával járulnak hozzá a globális felmelegedéshez. 

Hírek, érdekességek

Pusztító jégeső Kínában
Kína keleti részében, Anhui tartományban jégeső okozott óriási pusztítást vasárnap a délutáni órákban. A viharban legkevesebb 14 ember vesztette életét, közel kétszázan megsebesültek, és több ezer embert kellett kitelepíteni életveszélyessé vált otthonából.
Tömeges kihalás fenyegeti az óceáni élővilágot
Kutatók arra figyelmeztetnek, hogy bolygónk történetének hatodik kihalási eseménye felé tart, ami az óceánokat kiemelten fenyegeti.
Napsütés is lesz a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokon
Péntektől vasárnapig várják az érdeklődőket a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokra. Az időjárás a három nap alatt változatos lesz, a záporok után a napsütésé lesz a főszerep.
Kína a differenciált felelősségvállalás híve
Kína a napokban kijelentette, hogy a közös, de differenciált felelősségvállalás elvét követi a Koppenhágában, decemberben megrendezésre kerülő klímaváltozási csúcstalálkozón. Az ázsiai ország azt szeretné elérni, hogy a gazdag országok az 1990-es szinthez képest 2020-ig 40 százalékkal csökkentsék az üvegházhatású gázkibocsátásukat.