Sportoláshoz ideális őszi idő

Október 3-án, szombaton immár tizedik alkalommal várja a futókat a szegedi Dóm téri versenyközpontba a Pick Utcai Futófesztivál. A hétvégén sok napsütésre, mérsékelten meleg időre készülhetünk, így az időjárás nem lesz akadálya a sportos napnak.

Október 3-án, szombaton reggel 10 órakor rajtol Szegeden a Pick Utcai Futófesztivál első futama. Több futamot indítanak, a leghosszabb 6 kilométeres táv mellett, a kevésbé gyakorlott futók 3,5 kilométeren tehetik próbára magukat, a családi csapatoknak pedig 1,5 kilométeres távot kell teljesíteniük.

A futamok 1-3. helyezett nő és férfi versenyzői, valamint a családi csapat 1-3. helyezettjei érem és Pick ajándékcsomag díjazásban részesülnek.

A versenyre egész héten lehet jelentkezni, de ha most nem érsz rá nevezni, akkor még a verseny napján is megteheted, amikor a Dóm téren reggel 8 órától várják a nevezőket.

Az időjárás miatt nem kell aggódni, sportolásra ideális lesz a szombati nap. A hűvös reggelt követően több órára kisüt a nap, amit legfeljebb csak átmeneti felhős időszakok zavarnak meg. A délutáni órákban a napsütésben 20 fokig melegszik a levegő.

Érdemes kihasználni a napsütést, töltsél több időt a szabadban, és egy kis futással tegyél az egészségedért.

Mielőtt útnak indulsz webkameráinkon is megnézheted milyen az idő, kattints ide!

Hírek, érdekességek

Özönvíz és ítéletidő volt Budapesten!
Brutális felhőszakadás okozott a fővárosban többfelé özönvizet 2014. augusztus 6-án, szerda délután. Az alig egy óra alatt lehulló rendkívüli – majdnem egyhavi! – csapadék a közlekedést is többfelé megbénította. Cikkünk látványos képekkel és videóval olvasható!
Zivatarokkal kísért fülledt idő
A pár napos országos hőhullámot kedden fülledt, zivatarokkal tarkított idő váltotta fel, és ezt követően sem tér vissza a kánikula.
Zivatarok augusztus elején is
Augusztus első hétvégéje meglehetősen változékony időt hozott. A szombati fővárosi felhőszakadás utána vasárnap délután először a Balaton környékén észleltünk vonalba rendeződött zivatarokat, később a Mátrában fejlődtek intenzív csapadékot adó gomolyfelhők, amiket meg is örökített egyik kameránk. A következő hét elején sem nyugodott meg a légkör: hétfőre virradó éjszaka egy zivataros csapadéktömb okozott sokfelé jelentős csapadékot a középső országrészben.
Itt az újabb hőhullám!
Július első hétvégéjén ismét beköszönt a kánikula: idén már másodszor, több napon keresztül tartós hőségre számíthatunk, amely a szervezetünket is igénybe veszi.